A Magyar Postán már száz éve is elektromos teherautókat használtak
2024. július 19. 11:05
Bár manapság gyakran éri kritika a Magyar Postát, egykor a világ élvonalába tartozott technológiai újításaival. A Postamúzeum állandó kiállítása révén betekintést nyerhetünk ebbe az innovatív időszakba. A Kultúra.hu cikke.
Fotó: Hajdu József / Postamúzeum
Korábban
Mostanában divat szidni a Magyar Postát drágasága és lassúsága miatt, de száz éve még igazán progresszívnek számított.
Sok mindenben első volt a világon, például alaposan megelőzve korukat, már az 1920-as években elektromos teherautókkal szállították ki a postai küldeményeket, csomagokat.
Az akkori világszínvonalú szolgáltatások alapját ötven évvel korábban, a kiegyezést követően fektették le. 1867-ben ugyanis a külügyön és a hadügyön kívül teljesen különálló állami intézmények jöttek létre Bécsben és Pesten is, az akkor megalakuló Magyar Királyi Posta is ezek közé tartozott.
Első vezetője, Gervay Mihály húsz éven keresztül irányította az intézményt, regnálása alatt postaépületeket, postahálózatot építettek, bevezették a levelezőlapokat, de szabályozta a nők alkalmazásának feltételeit is.
A budapesti Postamúzeum – amelynek kilenc vidéki filiáléja is van – állandó kiállítása ezeket a régi szép és egyben innovatív időket eleveníti fel. Például a mozgó posta ötletét, amelyet aztán számos másik ország is átvett, nálunk egészen 2004-ig működött a szolgáltatás.
Ennek lényege, hogy a nagyobb pályaudvarokról induló vonatokra olyan postakocsikat is csatlakoztattak, amelyek berendezett postahivatalok voltak.
Ha valaki valamit el akart küldeni, gyakorlatilag annyit kellett tennie, hogy a pályaudvaron megkereste a számára megfelelő irányba induló vonatot, és feladta a küldeményt.
Így a feldolgozással együtt a kiszállítás folyamata is azonnal elindult, ami rendkívül meggyorsította a feladott csomagok célba juttatását.
Györgyei Szabó Magdolna teljes cikke a Kultúra.hu oldalán olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 20:20
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 17:05
- Tudományos felfedezésekből is merített ihletet Frankenstein megalkotásakor Mary Shelley 14:20
- A naplóírás és a reformkori divat rejtelmeibe nyerhetnek bepillantást a PIM-be látogatók 13:20
- Felújított formában adták ki az egyik legkedveltebb magyar zenekar, a Piramis koncertfelvételét 11:20
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál 09:50
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque 09:05
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét tegnap