A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon
2024. szeptember 18. 11:20 MTI
Costa-Gavras Zenedoboz (Music Box) című alkotásának vetítésével megkezdődött a 7. Budapesti Klasszikus Film Maraton kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A Budapesti Klasszikus Film Maraton plakátja (Facebook / Nemzeti Filmintézet)
Korábban
Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke a megnyitón kiemelte: több mint száz filmet vetítenek a rendezvényen. A filmtörténet legcsodálatosabb alkotásaiból látható válogatás az elkövetkező napokban nagyvásznon – mondta, hozzátéve: többségüket kiváló minőségben felújítva mutatják be.
„A filmintézetnél kincsként tekintünk filmörökségünkre, ezért kiemelt küldetésünk, hogy ezeket a kincseket, az elmúlt 123 év magyar filmanyagát feltárjuk, felújítsuk, megőrizzük és élménnyé tegyük a nagyközönség számára” – mondta.
Kitért arra, hogy az idei program fókuszában a 110 éves magyar animáció áll. Az évforduló alkalmából számos klasszikus hazai és koprodukcióban készült alkotást is felújítottak, és folyamatosan restaurálnak az NFI – Filmlabor és a Filmarchívum munkatársai, amelyeket ezúttal nagyvásznon, az eredetihez képest jobb minőségben csodálhat meg a közönség.
Hozzátette, hogy az idén olyan legendás külföldi alkotások is láthatók a fesztiválon, mint az Ének az esőben vagy a Berlin felett az ég, amelyet a rendező, Wim Wenders 11 további alkotásával együtt vetítenek.
A megnyitón köszöntötte Szabó Istvánt, kiemelve, hogy a rendező A napfény íze című, generációkon átívelő filmeposza is látható lesz. A fesztivál filmjei között említette a Hair és a 2001: Űrodüsszeia című alkotásokat is, amelyek a Szent István-bazilika előtti téren láthatók.
Elmondta, hogy a nézők megismerkedhetnek a magyar gyökerekkel rendelkező George Pal munkáival is, aki Marczincsak György Pál néven született Cegléden és Hollywoodban lett sztár.
Kiemelte: óriási megtiszteltetés, hogy a rendezvényen részt vesz a nyitófilm, a Berlinale fődíjával kitüntetett Zenedoboz rendezője, az Oscar-díjas Costa-Gavras.
A részben Magyarországon készült filmről elmondta: producere elődje, Andy Vajna volt, aki idén ünnepelte volna 80. születésnapját. Kiemelte, hogy a vetítésen részt vesz Sebestyén Márta is, aki a filmben Jessica Lange belső monológját énekli.
Costa-Gavras, a rendezvény díszvendége a megnyitón személyesen mutatta be Arany Medve-díjas filmjét, amelyet 1989-ben rendezett. A görög-francia rendező felidézte a film születésének történetét, ahogy a magyar származású Joe Eszterhastól megkapta a Zenedoboz című forgatókönyvet, a vele való közös munkát.
Elmondta, hogy érdekesnek találta a forgatókönyv minden rétegét, ahogy egyszerre adott képet az akkori Amerikáról, amely befogadta a menekülteket, és Európáról, egy európai országról is. A történetben sok olyan aspektus volt, amelyről rögtön úgy gondolta, hogy nagyvászonra kívánkozik –tette hozzá.
Mint mondta, a film elkészült, később pedig Joe Eszterhas elküldte neki a könyvét, amely az édesapjáról szól, ekkor jött rá, hogy a film főhőse az ő édesapja. Amikor a forgatókönyvet írta, nem fedhette fel, hogy ez egy személyes történet - idézte fel, gratulálva ahhoz a bátorsághoz, hogy saját édesapja történetéről később könyvet írt.
A rendező kitért arra, hogy a film központi figurája, az apa szerepére karizmatikus színészt keresett, aki meg tudta személyesíteni ezt az erős karaktert. Kiemelte, hogy Armin Müller-Stahlt először Szabó István Redl ezredes című filmjében látta.
Costa-Gavras feleségével, Michele Ray-Gavrasszal és Frédéric Bonnaud-val, a Cinématheque française igazgatójával érkezett a fesztiválra azért, hogy filmjét bemutassa és a vetítés előtt beszéljen róla a közönségnek.
Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum igazgatója a megnyitón kiemelte, hogy a 2017-ben indított fesztivál létrehozása összefogás eredménye, csapatmunka. Felidézte: a rendezvény már az első hétvégén 5000 nézőt vonzott.
Köszönetet mondott a fesztivál minden támogatójának, a helyszínek, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Toldi mozi, a Francia Intézet, az Art+ Cinema, a Budapest Music Center, munkatársainak, valamint a közönségnek is azért, hogy minden évben egyre többen jönnek el a rendezvényre.
A fesztivál újra és újra lehetőséget ad arra, hogy a világ filmkincseit felfedezzük, a magyar filmkincseket megmutassuk a világnak – emelte ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap