A cannes-i filmfesztiválon mutatják be a Hunyadi-sorozatot
2024. szeptember 6. 11:20 MTI
Az október 21–24. között megrendezendő cannes-i MIPCOM (Marché International des Programmes de Communication) televíziós esemény keretében lesz a Hunyadi János életéből készülő, tízrészes sorozat premierje – közölte a Nemzeti Filmintézet.
Részlet a sorozatból. (Forrás: Facebook / MIP Markets)
Korábban
Mint írták, a sorozat Európa legfontosabb televíziós és filmes szakmai rendezvényén, vörös szőnyeges eseményen mutatkozhat be. A Nemzeti Filmintézet (NFI) és a Beta Film GmbH, a világ egyik vezető, függetlenfilmes vállalkozása közös finanszírozásában létrejövő projekt az első olyan hazai alkotás, amely ebben a szakmai megtiszteltetésben részesül – tették hozzá. A hírről a Variety amerikai filmes magazin exkluzív anyagban számolt be – közölték.
A sorozat monumentális történelmi dráma, amely Hunyadi János, Magyarország legendás hadvezérének életét, szerelmi életét és harcait mutatja be, és egyben betekintést enged az akkori Európa politikai életébe.
A sorozat különlegessége, hogy több mint 600 nemzetközi színész és kaszkadőr részvételével készült, és a szereplők saját anyanyelvükön szólalnak meg, ezzel növelve a történelmi hitelességet – írták. A sorozatban Hunyadit Kádár L. Gellért, Szilágyi Erzsébetet Rujder Vivien alakítja, Brankovics Mara szerepében Töröcsik Franciska látható. A magyar szereplők között van még mások mellett Fekete Ernő, Hermányi Mariann és Medveczky Balázs.
A nemzetközi színészgárdában többek között Laurence Rupp, Murathan Muslu, Giancarlo Giannini, Francesco Acquaroli és Karel Roden is szerepel. A rendezők Robert Dornhelm, Nagypál Orsi és Szász Attila és Lengyel Balázs voltak.
„A Hunyadi egy olyan hős útját mutatja be, aki falusi fiúból rettenthetetlen harcossá, majd Európa megmentőjévé válik. Gyerekkorom óta lenyűgöz a déli harangszó története, és ezzel a sorozattal lehetőségünk nyílik, hogy a nekünk, magyaroknak egyértelmű történetet most az egész világgal megismertessük” – idézi a közlemény Robert Lantost, a sorozat vezető producerét. A Hunyadi Bán Mór regényciklusára épül, producere Robert Lantos.
Mint írták, Lantos és producertársai, köztük Krskó Tibor nagy célokat tűztek ki maguk elé: a produkcióval a világ televíziós piacára akarnak betörni – és ennek első fontos állomása a MIPCOM Cannes, amely televíziós ipar egyik legfontosabb globális rendezvénye, évente több mint 100 ország televíziós szakembereit és a világ legnagyobb stúdióinak vezetőit hozza össze a francia Riviérán.
A négynapos vásár keretében a legújabb televíziós műsorokat és sorozatokat mutatják be, emellett számos szakmai előadást és workshopot is tartanak. A néhány vörös szőnyeges premier a vásár kiemelt eseményei, amelyeken a nagyobb produkciók számára kínálnak bemutatkozási lehetőséget A MIPCOM Cannes a tavalyi évben több mint 11 ezer résztvevővel zajlott és több mint 100 országot képviseltek a jelenlévők.
A 2024. október 21–24. között megrendezendő 40. MIPCOM-ra idén már több mint 300 kiállító regisztrált – közölték. Lucy Smith, a MIPCOM Cannes és a MIP London igazgatója a bejelentés kapcsán úgy fogalmazott a sorozatról: „Az ambiciózus történetmesélésével és a magas színvonalú produkciójával, kivételesen kreatív csapatával és valóban nemzetközi szereplőgárdájával már a bejelentése óta egyre növekvő érdeklődést vált ki világszerte, nagy örömünkre szolgál, hogy Cannes-ban adhatunk otthont az első vetítésnek”.
A Hunyadi 2025 első negyedévében kerül képernyőre, Magyarországon a TV2 mutatja be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.