2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

70 ezer kilométert sétálhatott élete során egy ősi gyapjas mamut

2021. augusztus 16. 10:49 MTI

Élete során annyit gyalogolt, hogy kétszer is körbesétálhatta volna a Földet Kik, a több mint 17 ezer éve elpusztult gyapjas mamut - állapították meg kanadai kutatók. A kövületeken végzett vizsgálatok alátámasztják azt az elméletet, amely szerint a klímaváltozás vagy az emberi tevékenység hozzájárult a faj kihalásához mintegy 12 ezer évvel ezelőtt.

Clément Bataille, az Ottawai Egyetem kutatója és munkatársai szerint vizsgálatuk kiemelte a klímaváltozásnak az egyes fajokra kifejtett hatását. A Science című tudományos lapban megjelent tanulmányuk szerint Bataille és kollégái egy 28 éves korában, mintegy 17 100 éve, az alaszkai Brooks-hegyvonulattól északra elpusztult gyapjas mamut maradványait vizsgálták.

Az állat élete során mintegy 70 ezer kilométert gyalogolhatott. A közelben lévő Kikiakrorak-folyó tiszteletére kapta a Kik nevet. Ez volt az első olyan vizsgálat, amely nagy részletességgel követte végig egy rég elpusztult állat vándorlását.

A maradványok DNS-elemzése alapján kiderült, hogy a mamut hím volt. Ezután két, egyenként 1,7 méteres agyarának egyikét kezdték vizsgálni. Az agyarak a mamut élete során folyamatosan növekedtek. Naponta bővültek a rétegei, és olyan kémiai jeleket tartalmaz, amelyek alapján megállapítható, hol élt az állat, amikor az adott réteg kialakult. A tudósok a stroncium izotópjainak arányát vizsgálták, amely tükrözi a mamutok táplálékát.

Alaszkában jelentős mértékben váltakozó a stronciumizotóp aránya a növényekben és a talajban a különböző kőzettípusok változatossága miatt. A földkéreg ősi maradványaitól egészen a viszonylag fiatal vulkáni eredetű üledékig meglehetősen sokféle kőzet található a területen.

A tudósok összehasonlították az agyar rétegeiben mért stronciumizotóp arányát a korábban mesterséges intelligencia segítségével készített és rágcsálófogakból származó adatok alapján a régióról készített térképpel. Ennek révén tudták modellezni Kik lehetséges útvonalát.

Az agyarban lévő oxigénizotópok arányát is vizsgáltak, ezzel olyan tényezőkre is fényt lehet deríteni, mint a környező levegő hőmérséklete a réteg formálódásakor.

Az eredmények szerint fiatal korában Kik a Yukon folyó medencéjének alsó részén barangolt, majd az általa megtett távolság 2-16 éves kora között jelentősen megnőtt. A kutatócsoport szerint ekkor vélhetően egy csorda tagjaként vándorolt. Ezután jelentősen megváltozott a mozgása. "Az az elméletünk, hogy ekkor kirúgták a matriarchális csordából, ami ebben a korban általában megtörténik a hím elefántokkal is" - mondta Bataille.

Kik ekkori hosszú vándorlása Alaszka belső területei és a Brooks-hegység északi lankái között vélhetően a táplálékforrás évszakos változásait követte. Élete utolsó 18 hónapjában egy kisebb területen élt a Brooks-hegység északi részén. "Megsebesülhetett egy harcban vagy vándorlásai során, vagy akár meg is betegedhetett" - vélte Bataille.

Az agyarban lévő nitrogén- és szénizotópok arányának elemzése szerint feltételezhető, hogy Kik éhen halt. További vizsgálatok alapján ez a tél végén vagy tavasszal következett be.

A tudósok úgy vélik, a klímaváltozás és az emberi tevékenység együttesen járulhatott hozzá a mamutok kihalásához. A melegedő klíma miatt zsugorodhatott vagy részekre töredezhetett a mamutok élőhelye: az általuk kevésbé kedvelt erdős és tőzeges régiók nagyobb területet hódítottak meg. Az állatok ezért sokkal védtelenebbé váltak a vadászó emberrel szemben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár