2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

7 égi jel, amely megváltoztatta a történelmet

2018. augusztus 2. 08:26 Múlt-kor

A minden rosszat hozó napfogyatkozás, 1133

I. Henrik angol király 1135. december 1-jei halálával igen nehéz időszak köszöntött országára. Fia, Vilmos még 1120-ban a tengerbe fúlt a White Ship nevű hajó tragédiájában, első felesége meghalt, második feleségétől, a Henrik által 1121-ben elvett Adelizától pedig nem született gyermeke. Henrik számára egyedül lánya, Matilda német-római császárné maradt. Mind a nemesség, mind az egyház szörnyülködött azonban a gondolattól, hogy egy nő uralkodjon saját jogán Anglia felett, így ők Blois-i Istvánt támogatták, aki Henrik halála után magához is ragadta a trónt. Matilda ezt nem hagyta annyiban, így 19 év belháború következett, amelyet az angol történetírás „az anarchia” néven ismer.

Hogy mi volt mindennek az oka? Az Angolszász krónika szerint egy Henrik halála előtt négy hónappal, augusztus 2-án történt napfogyatkozás, amely a krónika szerint egybeesett azzal, hogy Henrik Franciaországba hajózott. Valóban volt augusztus 2-án egy napfogyatkozás Európa felett – ez azonban 1133-ban, két évvel korábban történt. Talán az 1133-as napfogyatkozás nem maradhatott szerep nélkül a krónikában, vagy annak leírásakor már összemosódtak az évek és az események az utókor köztudatában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az ég elsötétülése Jézus keresztre feszítésekor egy kora újkori metszetenEgy, az 1652-es napfogyatkozással foglalkozó korabeli kiadványA Halley-üstökös a bayeux-i kárpitonT.E. Lawrence arab viseletbenNimrud romjai napjainkban, az Iszlám Állam dúlása utánA lincolni csata, 1341. - Matilda csapatai itt elfogták Istvánt, így Matilda foglalta el a trónt
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár