2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Újabb vámpírsírt találtak Lengyelországban

2014. május 9. 08:30

Régészek újabb vámpírtemetkezést tártak fel Lengyelországban: az elhunyt szájába téglát tettek, lábát pedig lecövekelték, mivel úgy hitték, hogy így megakadályozhatják visszatérését az élők közé.

A 16-17. századból származó sírt Lengyelország északnyugati részén, Kamien Pomorski városában tárták fel lengyel archeológusok. Az áldozatot vámpírnak hitték, ezért szájába téglát tettek, amivel egész felső fogsorát kiverték; lábán egy hatalmas lyuk tátongott, vélhetően így rögzítették a csontot a talajhoz, hogy az elhunyt ne tudjon kikelni a sírból.

"A tégladarab és az átszúrt combcsont azt sugallja, hogy egy vámpírtemetkezéssel van dolgunk" - közölte Slawomir Gorka ásatásvezető. Az emberek féltek attól, hogy a vámpíroknak hitt emberek kikelnek sírjukból, ezért a már elhunyt emberek szájába követ vagy téglát tettek, megakadályozva visszatérésüket az élők közé - így ugyanis nem tudtak harapni és éhen haltak.

Gorka szerint ilyen temetkezések főleg a 13-17. századi köztemetőkből kerültek elő. A szláv területeken gyakori volt az ilyen temetkezés, a kétkedők szerint azonban a kivégzettek jutottak ilyen sorsra.

A középkori népi hiedelem szerint a vámpír szétrágja a halottak szemfedelét, kiszívja testnedveiket és pestisjárványokat terjeszt. Az utolsó feljegyzett vámpírtemetés Lengyelországban 1914-ben, a mazóviai Stare Mierzwice-ben volt, amikor a már korábban eltemetett társuk tetemét a falulakók kiásták, levágták a fejét és a lába közé téve temették újra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár