Sikító múmiák és lefejezett vikingek: rémisztő régészeti felfedezések
2013. szeptember 17. 12:00
Korábban
Vegyi fegyver az ókorban
A 3. századi római-perzsa konfliktus egyik ütközete során alkalmazott gáztámadás lehet a legkorábbi olyan eset, amelyről sikerült bebizonyítani, hogy már az ókorban is használtak vegyi fegyvereket. Kétezer évvel ezelőtt tizenkilenc római katona a szíriai Dura-Európosz városát készült volna megvédeni, de legnagyobb meglepetésükre nem a perzsák, hanem egy fekete füst állta útjukat. A katonák fegyvere hatástalannak bizonyult a láthatatlan ellenséggel szemben, a római harcosok szinte azonnal megfulladtak. Mellettük egy perzsa katona is szörnyet halt – valószínűleg ő volt az, aki a mérges gáz „csapját” megnyitotta.
A petrolkémiai tüzek használata gyakori volt a Közel-Keleten, mivel a hadviselő felek könnyedén jutottak gyúlékony naftához és kátrányhoz. A legkorábbi példa i. e. 189-ből származik, amikor a görögök csirketollakat égettek, s hozzá fújtatókat használtak, amellyel a rómaiak alagútját gázosították el – így könnyen elképzelhető, hogy Duránál is valami ilyen jellegű támadás történt.
Amint a perzsák észlelték a rómaiak közeledését, csapdát állítottak: tüzet gyújtottak a saját alagútjukban, majd ként és kátrányt irányítottak feléjük. Ez a rómaiak gyomrába már kénsavként került be, amitől azonnal meghaltak, de az ott maradt perzsa harcos is életét vesztette. Látva társaik vergődését, a várakozó rómaiak visszafordultak, s mire az alagút kitisztult, a perzsák könnyedén lerombolhatták az ellenfél által épített rejtett útvonalat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap