2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hitler visszatért közénk

2013. szeptember 13. 16:13 MTI

A médiát hidegen hagyta

Arra a kérdésre, hogy mennyire kísérték heves viták a könyvet Németországban, az író azt felelte, várakozásaival ellentétben a német média érdeklődését nem keltette fel különösebben a kötet, annak ellenére sem, hogy a mű több százezer példányban fogyott. Megjegyezte, hogy érdekes módon a hasonló példányszámokat elért A szürke ötven árnyalata című erotikus könyv széles körű diskurzust indított el. "A legjobban az idegesített, hogy sokan azt mondták, Hitlerről már mindent megírtak. Ez nem igaz, Hitler szemszögéből még senki nem írt könyvet, ez új Németországban".

Az MTI azon kérdésére, elég erősnek tartja-e a német demokráciát ma arra, hogy megakadályozzon egy Hitlerhez hasonló figura hatalomra jutását, Vermes azt felelte, ez a gazdaság állapotán is múlik. "Könnyű demokratának lenni, amikor mindenki jól él, a gazdaság pedig dübörög" - vélekedett. Szerinte amikor az emberek éhesek, munkanélküliek, sokkal nehezebb kiállni a demokrácia értékei mellett. Úgy vélte, a legtöbb ember nem szereti a demokráciát, mert nehézkesnek, lassúnak találja. Inkább egy olyan ember után vágyakoznak, aki könnyebbé teszi a demokráciát, helyettük hoz meg gyors döntéseket, leveszi a felelősséget a vállukról.

Terveiről szólva az író elmondta, hogy jelenleg a műből készülő forgatókönyvön dolgozik, emellett szeretne újabb könyveket írni, de eredeti foglalkozását, az újságírást sem adná fel. "A könyv sikere rengeteg lehetőséget ad, most már olyan dolgokkal foglalkozhatom, amelyekkel valóban szeretnék" - magyarázta. Felidézte, évekig dolgozott "szellemíróként", azaz celebritások helyett írta meg az élettörténetüket. Izgalmasabbnak találta, amikor érdekes szakmák képviselőiről írt, például repülőtéri csomagellenőrökről, halottkémekről.

Az író édesapja révén magyar felmenőkkel is rendelkezik, apja az 1956-os forradalom után hagyta el az országot. Megjegyezte, hogy magyar gyökerei miatt szívesen jön Budapestre, ahol otthon érzi magát, emellett természetesen jobban odafigyel a magyar vonatkozású hírekre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár