Szenzációs régészeti leletek Hajdú-Biharban
2012. szeptember 10. 17:03 MTI
Szenzációsnak számító régészeti leletekre, i. sz. első századi csontvázas temetőrészletre bukkantak a régészek a Hajdú-Bihar megyei Derecske határában - közölte a debreceni Déri Múzeum közönségkapcsolati igazgatóhelyettese.
Korábban
A derecskei Morgó-tanyán lévő sertéstelep bővítése miatt a beruházás által érintett régészeti lelőhelyen jelenleg 5000 négyzetméter területen végez feltárást a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészeti tára Szolnoki László régész vezetésével - mondta el Kovács Marianna.
Tájékoztatása szerint a feltáráson egy csontvázas temetőrészlet is napvilágra került eddig 8 sírral. Az i.sz. első századra keltezhető sírokban nem várt, szenzációsnak számító régészeti leletek kerültek napvilágra: római készítésű pannon-norricumi szárnyasfibulákra és lemezes övekre bukkantak a régészek. Ilyen típusú leletek az Alföldről eddig nem voltak ismertek - mondta a szakember, hozzátéve: a temető és a leletek érdekessége másrészt abban áll, hogy az I. századi Alföld (Barbaricum) politikai és etnikai viszonyairól alig tudunk valamit.
Ez az időszak ugyanis, amikor a Dunántúlon Pannonia provinciát megalapítják a rómaiak, és az Alföld részben a helyi őslakosság (késő kelta falvak), részben a terjeszkedő Dák Királyság fennhatósága alatt állt, valamint ekkor érkezhettek az első szarmata törzsek (jazigok) a Kárpát-medencébe (Duna-Tisza-köze északi része) - magyarázta Kovács Marianna. Erre a rendkívül érdekes korszakra, annak kapcsolatrendszerére és lakosságára világít rá az újonnan talált temetőrészlet - fűzte hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.