Világörökségek veszélyben
2012. augusztus 31. 17:27
Korábban
Humberstone és Santa Laura Salétrom Művek
A chilei Tarpacá régióban található Humberstone és Santa Laura művekben több mint 200, Chiléből, Peruból és Bolíviából érkező munkás dolgozott a 19. század végétől kezdve. A sivatagban mindentől elzárt közös munka és lét, a nyelvek gazdagsága, a kreativitás, a szolidaritás és a társadalmi igazságosságért küzdő úttörő harc egy egységes, sajátos pampínó kultúrát hozott létre.
A Föld egyik legszárazabb sivatagjában több ezer dél-amerikai dolgozott az 1880-tól kezdődő hat évtizeden keresztül. Feladatuk a világ legnagyobb salétromlelőhelyének kitermelése volt. A nátrium-nitrát (chilei salétrom, nem keverendő össze a feketelőpor egyik összetevőjével, a kálium-nitráttal) fontos alapanyaga a műtrágyának, amely Észak- és Dél-Amerika, de még az öreg kontinens mezőgazdaságát is forradalmasította, Chilének pedig nagy jövedelmet biztosított.
Az 1872-ben induló termelés idején az Atacama-sivatagon lévő terület még Peruhoz tartozott, majd az 1883-as ún. salétromháború után került Chiléhez. Miután az 1930-as években német tudósok kifejlesztették az ammóniaszitézist, a veszteséges működés következtében a salétrompiac összeomlott, s a gyártelep lassan elnéptelenedett.
A kedvelt turistahelynek számító egykori telep megőrzése a terület sebezhetősége és a gyakori földrengések miatt kérdésessé vált, ezért az UNESCO 2005-ben úgy döntött, hogy a világörökség részévé nyilvánítja az 1961 óta pusztuló salétromgyárat, s még abban az évben a veszélyeztetett kategóriába helyezte át.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap