Aki a Titanic utasait mentette

2012. április 13. 16:42

A 20. század elején két magyar orvos, Semmelweis Ignác és Lengyel Árpád nevét ismerte a világ, utóbbié azonban hamarosan feledésbe merült - mondta el a Múlt-kornak a Titanic utasait mentő fül-orr-gégész unokája, Völgyi Péterné dr. Reich Márta, akinek nagyapjáról írt könyve a napokban jelent meg. A Carpathia hajóorvosa összesen 705 embert mentett meg, a nyomasztó emlékek miatt a tragédiát soha nem tudta feldolgozni. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, de Lengyel Árpád itthon a Titanicon végzett mentési munkáért kitüntetést nem kapott, emlékét ma szűk körben ápolják, bár neve a világ egyre több pontjára jut el.

Korábban

Csak két orvos volt

A Titanic-katasztrófa 100. évfordulójára időzítve könyvet írt nagyapjáról, az 1912. április 14-én jéghegynek ütközött majd elsüllyedt legendás luxushajó segítségére siető Carpathia magyar hajóorvosáról, Lengyel Árpádról. Már a könyv címe – A Titanic árnyékában – is azt sejteti, hogy a katasztrófa kapcsán még egy magyar olvasó számára sem feltétlenül Lengyel Árpád neve ugrik be elsőre. Ön szerint miért ismerik még mindig ilyen kevesen nagyapja történetét?

Főleg azért, mert a Titanickal kapcsolatban mindenki elsősorban a tragédiáról beszél. 1912. április 14-15-én egy olyan katasztrófa történt, amely békeidőben elképzelhetetlen volt. Talán ez volt az első olyan katasztrófa, amelyről az egész világ azon ’melegében’ értesült, hiszen akkor már működött a távíró. Volt azóta két világháború, de a Titanic története valamiért mégis fennmaradt. Persze hozzáárult a legendához, hogy a Titanicot mindenki elsüllyeszthetetlennek vélte. Ez volt az első útja ennek a ragyogóan felépített, csodálatos hajónak, amelyen a kor elitje is utazott; ők azért mentek, hogy részt vehessenek a Titanic első útján. Aztán ugye volt a polgári középosztály, amelynek tagjai annak örülhettek, hogy egyáltalán feljuthattak a hajóra, s amit nagy családi élményként éltek meg, és persze voltak a kivándorlók: olaszok, írek, franciák. Nemzetközi tragédia volt, amely nagyon sok nemzetet érintett, köztük a magyart.

A könyvnek köszönhetően bizonyára még szélesebb körben válik ismertté Lengyel Árpád neve.

Remélem, bár a neve azért fennmaradt. A katasztrófa kapcsán a sajtó felkapta a nevét és azonnal világgá kürtölte. A sírjánál egyszer el is hangzott egy beszéd, amelyben arról volt szó, hogy a 20. század elején csak két magyar orvos nevét ismerte a világ: Semmelweis Ignácét és Lengyel Árpádét. Aztán azonban valóban feledésbe ment az emléke. Jött két világháború, az ötvenes-hatvanas években pedig nem volt ildomos arról beszélni, hogy valakinek Amerikát jár ismerőse, barátja, családtagja van – pláne, hogy ott még valami kitüntetést is kapott. Ez akkor tabutéma volt. Csak valamikor a nyolcvanas évek közepén – amikor Ballard kutatta a Titanicot – vált ismertté a történet, de akkor is csak a Titanic katasztrófája, nem pedig maga a mentés. Ezért úgy gondoltam, hogy mivel a nagyapám olyan helytállást tanúsított, s akkora érdemeket szerzett, megérdemelné, hogy egy történet jegyezze fel a nevét. Korábban a National Geographic egyik 2004-es számában jelent meg egy cikk kifejezetten a Carpathiáról és a nagyapámról, amit a mostani könyv társszerzője, Dr. Balogh Tamás írt. De ma már a Kresz Géza Mentőmúzeumban is vannak róla képek, anyagok, valamint egy 15 perces angol-magyar dokumentumfilm, a Magyar Hajózási Szakközépiskola pedig védnökséget vállalt a Kerepesi temetőben látható sírja felett. 2007-ben a Millenárison a Titanic vándorkiállításán egy külön sarkot biztosítottak a nagyapámmal kapcsolatos emlékek bemutatásának. 2001-ben örököltem meg édesanyámtól a hagyatékot, a kiállítás kapcsán pedig sokan megkerestek azzal a kérdéssel, hogy nem foglalkoznék-e behatóbban a témával. Később a nagyapám szülőfalujában, Pilismaróton rendezett időszaki kiállítás alkalmával is felvetették a témát. 2010-ben fogtam a könyv megírásába, de igyekeznem kellett, mert vészesen közeledett az évforduló.

Az RMS Carpathia

Mit lehet tudni Lengyel Árpádnak a Carpathia fedélzetén eltöltött időszak előtti életéről? Egyáltalán: mi motiválta az állás megszerzésében?

1909-ben végezte el az orvosi egyetemet, fül-orr-gége szakon tanult, majd gyakorló orvos volt a Rókus kórházban. 1911-ben egy újsághirdetésben olvasta, hogy angolul beszélő magyar orvost keresnek a Carpathiára, a Cunard Line hajójára. Mivel ez egy kivándorlóhajó volt, a hajótársaság vezetése szükségesnek érezte, hogy a hajón magyar személyzet is legyen. Nagyon megtetszett neki a hirdetés, nagyapám ekkor 26 éves volt, nőtlen, s örült, hogy világot láthat, miközben a szakmáját is gyakorolja. Megpályázta majd meg is nyerte az állást, 1912 márciusában kötötték meg a szerződés. Ez volt az első és egyben utolsó hajóútja.

Utána hol dolgozott?

Nagyon sok helyen. Az OTI elődjénél, az Országos Munkásbeteg-segélyző és Balesetbiztosítónál rendelőintézeti orvos lett a Mária téri rendelőben, aztán miután ez korszerűtlenné vált, a Kapás utcába költöztették, s itt dolgozott tovább. 35 éven át volt mentőorvos; már medikus korában elkezdett mentőzni, amivel a célja – gondolom – az egyetem mellett a pénzkeresés volt. Az első világháborúban katonaorvos lett, ráadásul egy mentővonat főorvosa volt. Két éven keresztül, mint iskolaorvos és egészségtan tanár dolgozott. Üzemorvosként is praktizált a BKV elődjénél, a Beszkártnál, de volt magánorvosi praxisa is – ezen szakterületek hátterét mind átnéztem, ami nagy hangsúlyt kapott a könyvben.

következő oldal 1 / 2