Wallenberg-kiállítás a Nemzeti Múzeumban
2012. január 18. 12:23 MTI
Számomra nincs más választás címmel indult útjára a Wallenberg-emlékév keddi ünnepélyes megnyitója keretében a száz éve született embermentő svéd diplomata alakját idéző nemzetközi vándorkiállítás; a Raoul Wallenberg-tárlat először a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) mutatkozik be, ahol február 12-ig látható.
Korábban
Raoul Wallenberg az életét kockáztatta, majd áldozta azért, hogy zsidók tízezreit mentse meg egy gonosz ideológiától, és 1945-ben éppen ezen a napon, január 17-én "egy hasonlóan gonosz ideológia" képviselői rabolták el Budapesten - emlékezett a világszerte hősként tisztelt diplomatára a kiállítást megnyitó svéd külügyminiszter.
Carl Bildt kiemelte: az MNM második emeletén szerdától látogatható tárlat "könnyed hangnemben", a Wallenberg gyermek- és fiatalkorát idéző fotókkal és dokumentumokkal kezdődik, majd a "sötét idők" bemutatásával folytatódik, hogy végül a jövő optimista ígéretével záródjon.
Csorba László történész, a Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta, a stockholmi Svéd Intézet által összeállított tárlat elsőként a Magyar Nemzeti Múzeumban mutatkozik be, majd Moszkvában, Berlinben, Tel-Avivban, Washingtonban, New Yorkban és Torontóban is látható lesz.
Az emlékkiállítás nem szorosan múzeumi értelemben vett, műtárgyakat és dokumentumokat fizikai valójukban felvonultató tárlat, hanem egy nagyon magas színvonalú tablókiállítás, amely a látvánnyal és élménnyel gondolkodásra készteti a közönséget - szólt az anyagról az MNM főigazgatója.
Csorba László hozzátette, a grafikailag jól megkomponált képi felületek, és történészek által összeállított, olvasmányos szövegek mint egy történeten vezetik végig a látogatót Wallenberg életén, a morális szembesítést is szolgálva.
"Budapestnél megszakad a vászon, hiszen máig rejtély, mi történt valójában Raoul Wallenberggel" - emlékeztetett a történész. Mint azonban megjegyezte, a tárlat végén a látogató a túlélők és gyermekeik, unokáik fotóival találkozhat, amelyek bizonyítják: Wallenberg áldozatvállalása nem volt hiábavaló.
A kiállítás része egy komplex informatikai megoldás is, melynek részeként a QR-kódos technológia segítségével a látássérültek számára is lehetségessé válik a tárlat felfedezése; az úgynevezett virtuális térkiterjesztés és a kiterjesztett valóság (Augmented Reality) múzeumi megvalósításával pedig a látogatók virtuálisan találkozhatnak Wallenberg egyik munkatársával.
Csorba László elárulta, terveik szerint a közeljövőben a Nemzeti Múzeum állandó kiállításának holokausztról szóló része is megújul majd.
A február 12-ig ingyenesen látogatható emlékkiállításhoz a Nemzeti Múzeum pénteken Tolerancia és erkölcsi bátorság címmel konferenciát is szervez; a további kísérőprogramokról az érdeklődők a www.hnm.hu honlapon találhatnak részletes információkat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.