„Üzletszerű kéjelgés” – így definiálta a büntetőjog a szocialista időszakban a prostitúciót, s annak, hogy a jogi normák szempontjából megbélyegzettek, társadalmilag kirekesztettek voltak a prostituáltak, értelemszerűen ideológiai okai is voltak: a szocialista erkölcs is elítélte azokat a nőket, akik áruba bocsátották a testüket. Akárcsak a keleti blokk más országaiban, a prostitúció 1993-ig Magyarországon is bűncselekménynek számított, alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntették. Az 1978. évi IV. tv. büntetési alternatívaként lehetővé tette a szabadságvesztés helyett vagylagosan javító-nevelő munka és pénzbüntetés kiszabását, a visszaesést pedig kivette a minősített esetek közül.
A szocialista rendszer rendészeti diskurzusaira jellemző volt, hogy a prostituáltakat magukat tették felelőssé a sorsukért, mivel úgy vélték, luxusigényeik terelik őket erre az útra – azonban ez az állítás csak a jelenség felszínét látta, mélyebb összefüggéseit nem. „Bűnös magatartásuk a könnyelmű életvezetéssel, a dologtalan életmód hajhászásával, a helytelen gondolkodásmóddal függ össze.(…) A mi társadalmi viszonyaink között a prostitúció a várható anyagi haszonhoz, a munkanélküli élethez való vonzódás miatt „divatozik” és semmi esetre sem azért, mert erre (…) az elkövető nők anyagilag rá lennének utalva.(…) A nihilizmust vallják a magukénak és az életnek a léha, könnyebbik oldalát választják. ” – ekként „elemzett” a Belügyi Szemle 1976 decemberében.
„A prostitúcióként definiált megélhetés nyilvánvaló diszkriminálását elsősorban az tette lehetővé, hogy a női testnek ez a fajta gazdasági hasznosítása nem került be a munka legitim fogalmába” Gyáni Gábornak a XIX. századi helyzettel kapcsolatos megállapítása a szocialista időszakra is helytálló.
Az 1980-as évekbeli prostituáltak és a prostitúció ábrázolására többféle forrás is rendelkezésünkre áll: rendőrségi jelentések, Zombori Attila, Moldova György, Diósi Pál szociográfiái, valamint Dobray György K1 (1988) és K2 (1990) – éjszakák és nappalok a prostituáltakkal című filmjei.
Ötvenig bírta
„Egy férfi, valahonnan Szolnokról jött, foglalkozása szerint maszek fuvaros. Sokáig kettesben élt az anyjával, az öregasszony hajtotta, dolgozott látástól vakulásig, de egy rendes ruhát nem vehetett magának. Aztán egy napon a kedves mama feldobta a bakancsot, a fiú eladott mindent, a pénzzel feljött a Rákóczi térre, és elhatározta, hogy most aztán végigizéli az összes kurvát, kerül, amibe kerül. Egy szállodából járt ki esténként a térre, azt hiszem, ötvenig bírta, aztán valaki „levette” és a kórházban kötött ki.” E történet Moldova György Bűn az élet című könyvében olvasható, egy rendőr mesélte el az írónak. Úgy tűnik, vándortörténet, ugyanis több korabeli 1980-as évekbeli szociográfiából visszaköszön a fővárosba „kurvázni” feljövő, vidéki, tapasztalatlan férfi, akinek élete csúcspontját jelenti, amikor annyi nőre fizethet be, amennyire csak akar. Azonban a kicsapongónak és erkölcstelennek tartott életmódnak meglesz az elbeszélés szerint a következménye: pont azok a nők állnak rajta bosszút, akiket megvásárolt. Ugyanis kifosztják és nemi betegséget is kap tőlük.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. ősz számában olvasható.
2012. őszÖzvegyek országa |