Sztár vagy celeb volt Szent László?
2010. június 25. 07:55 Múlt-kor, MTI
Korábban
Ő vezette volna az első keresztes hadjáratot
Az ereklyetartó Szent László portréját ábrázolja. Az arc tekintélyt parancsol, a mellrészt sodronyzománc díszítés teszi egyedülállóvá. A hermába a kor szokásai szerint a szentté avatáskor helyezték el a csontmaradványokat, amelyek mindig olyan alakú tartóba kerültek, ahonnan származtak: a lovagkirály fejcsontja ezért kapott fej alakú ereklyetartót, a Zágrábban őrzött karcsontját ugyanakkor kar alakúban tárolják.
Érdekes kérdés, hogy miként alakult Szent László kultusza az idők során. Krónikák, történeti munkák emlékeznek meg arról, hogy a középkorban országosan elterjedt a személye iránti tisztelet. Váradot magyar Compostellának nevezték, annyian zarándokoltak sírjához. A király európai ideál volt, a lovagi erények megtestesítője. Kevesen tudják, hogy ő vezette volna az első keresztes hadjáratot a Szentföldre, ha nem ragadja el a halál. Nevét számos település vette fel, és viseli azóta.
Számos legenda övezi a személyét. Középkori templomokban a történelmi Magyarország határvidékén freskókon örökítettek meg olyan történeteket, amelyeknek ő volt a főhőse. A legismertebb közülük a kun harcos elleni párviadal. A lovagkirály győzedelmeskedett, és ezzel a veszélybe került magyar lányt megmentette.
A herma győri kultusza az 1763-s földrengés idején erősödött meg. Akkor körmenetben vitték végig az ereklyetartót a városon - és a nagyobb földrengés Győrt elkerülte. A település megmenekülését Szent László közbenjárásának tulajdonították.
Ünnepét azóta minden évben megtartják, és a rendszerváltás óta már nem a bazilika falain belül, hanem újból városi körmenetben hordozzák végig a szent király ereklyéjét. Így lesz ez szombaton is a püspöki szentmisét követően. Az ünnepi díszközgyűlésen pedig a Szent László-érmeket adják át a város közügyeiért fáradhatatlanul tevékenykedő személyiségeknek.
Kiss Tamás szerint jó lenne összefogni a Szent László városokat, Nyitrát, ahol meghalt, Nagyváradot, ahol eltemették, és a hermát őrző Győrt annak érdekben, hogy egymásra építhessék a megemlékezéseket.
Igaza van azoknak, akik állítják, hogy a középkori Európa legjelentősebb ötvösművészeti remeke mai kifejezéssel fokozott hírverést, erőteljesebb marketinget és nagyobb érdeklődést érdemelne, hiszen Szent László az egyetlen olyan Árpád-házi király, akinek az arcvonásait hitelesen megőrizte valamilyen műtárgy.
Az első ábrázolás egyébként nagyváradi síremlékének fedkövén látható: azt olyan alkotó készítette, aki látta, ismerte a királyt. A hermát pedig a fedkőről mintázták. A király középkori templomfreskókon megjelenített arca mindenütt ugyanazokat a vonásokat mutatja, legyen a templom akár Délvidéken, akár Erdélyben vagy Kárpátalján. Valószínűsíthetően a herma lehetett a forrás, ahonnan a freskófestők merítettek.
Mit üzen a Szent László-i életmű a mának? Válaszul Kiss Tamás a herma portréját és a lovagkirály tekintetét idézi fel. A király fölfelé néz,az örök értékekre figyel, és tekintetével az örök értékek tiszteletére tanít bennünket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.