Látogatórohamot várnak a torinói lepelhez
2010. március 29. 14:28 The Daily Telegraph
A Vatikán illetékesei legalább kétmillió látogatót várnak a torinói lepelhez: a húsvét után hat héten át megtekinthető ereklye bemutatása valószínűleg az évtized turisztikai szenzációja lesz majd.
Korábban
A sokak szerint Jézus arcképét ábrázoló vászon közel fél évezrede foglalkoztatja a történészek, egyházi illetékesek, szkeptikusok, és katolikusok fantáziáját. Hamarosan élőben is megtekinthető lesz: húsvét után, április 10-től május 23-ig, hat héten keresztül mutatják be, és az előzetes információk szerint a leplet május 2-án maga XVI. Benedek pápa is megtekinti majd.
A kiállításnak a torinói székesegyház ad majd otthont, ahol a leplet 500 éve őrzik, és ahol legutóbb 10 évvel ezelőtt mutatták be a nagyközönségnek. A várt érdeklődés miatt a látogatók a tervek szerint mindössze három percet tölthetnek majd el a vászon előtt: az illetékesek a pár héttel ezelőtti becslést mostanra megduplázták, és már kétmillió turistát várnak. A bejelentés azért is szenzációs mert az eredeti tervek szerint az ereklyét csak 2025-ben mutatták volna be, ám Benedek pápa kérésére ezt az időpontot előrébb hozták.
A kiállítás nyomán várhatóan újból fellángolnak majd a viták, hogy valódi-e vagy hamisítvány a lepel, amelyen egy szakállas férfiarc elmosódott lenyomata, valamint vérfoltok láthatók azokon a helyeken, amelyek egybeesnek Jézus testén a keresztre feszítés során ejtett sebekkel.
Egy vatikáni kutató legújabb könyvében nem kevesebbet állít, mint hogy sikerült megfejtenie a görög, latin és arámi nyelven íródott szavakat, amelyek a lepelről készített számítógépes felvételeken tűntek elő. A kételkedők szerint viszont a történész túl sokat képzelt bele a foltokba, és ragaszkodnak az 1988-as radiokarbonos kormeghatározás eredményéhez, amely szerint a lepel a 13. vagy 14. századból származik. Megint mások úgy vélik, hogy a vizsgálat megállapításait befolyásolták a különböző szennyeződések, ezért sürgetik, hogy egy nagyobb mintából ismételjék meg a radiokarbonos kormeghatározást.
A Vatikán óvatosan kezeli a kérdést: nem nyilatkozik a lepel eredetiségéről, amelyet Krisztus szenvedésének jelképének nevez. Egy francia kereszteslovag tesz először említést 1203-ban a lepelről, amelyet Konstantinápolyban, a császári palotában látott, ám az első írásos feljegyzés 1354-ből származik. A relikvia 1983-ban került a Vatikán birtokába II. Umberto volt olasz király halála után, aki a pápára hagyományozta a leplet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.