Háborús bűnösök Kelet-Európában: igazságtétel Szlovákiában
2006. december 22. 15:00 Kollai István
Korábban
Jó kapcsolatokkal menekült meg
Tuka |
A háború után Tisót, Tukát és Machot is Pozsonyban állították bíróság elé. Jozef Tisót és Vojtech Tukát halálra ítélték. Hármuk közül a legvérmesebbet, Machot viszont érdekes módon csak 30 év börtönnel büntették. Egyes kommentárok azt emelik ki, hogy ebben Mach kivételes szónoki tehetsége játszott szerepet: az utolsó szó jogán mondott beszédével állítólag többeket megríkatott a tárgyalóteremben.
Mach |
Mindenesetre Machot számára is váratlanul börtönkórházba szállították (kétoldali tüdőgyulladásra hivatkozva), ezalatt Tisót halálra ítélték, majd Mach visszatérhetett a tárgyalóterembe, ahol kirótták rá a 30 év büntetést. Így kívánták elérni, hogy ne legyen feltűnő a két döntés közti disszonancia. Mach végül 1968-ban amnesztiával szabadult, és 1980-ban hunyt el.
Jozef Tiso személye a katolikus egyház és a Vatikán számára a mai napig kényelmetlen, hiszen általa egy katolikus pap vette ki aktívan a részét a zsidóellenes népirtásból. Ráadásul rendszeresen úgy beszélt, mintha a katolikus hittanítás és a náci ideológia megegyezne: "Mindezt [a zsidó-ellenes intézkedéseket] isteni parancsra tettük: szlovák, küldd el azokat, akik ártanak neked, szabadulj meg tőlük."
Terra Recognita Alaptvány
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
Legfrissebb
Legolvasottabb
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.