A növénynevek és a földrajzi nevek viszonyáról

Mindez annyira természetes, és a helynévi adatok oly nagy tömege bizonyítja, hogy akár úgy tűnhetnék, a kérdés további elemzése fölösleges. Amit a továbbiakban mégis érinteni szeretnék, az nem elsődlegesen nyelvészeti, névtani vonatkozású, noha egyáltalán nem ismeretlen a hagyományos, úgynevezett etimologizáló névtanban sem. Meg lehet érteni a névtan elhatároló álláspontját, amelyet legutóbb Hoffmann István a következőképpen rögzített: „Az analízis során… csupán azokra a mozzanatokra lehetünk tekintettel, amelyek a névben nyelvileg is megjelennek, kifejeződnek. Ha nem ezt tennénk, névelemzésünket kitágítanánk a nyelv határain túlra, a valóság viszonyainak elemzésére. Ez pedig közvetlenül nem a nyelvészeti kutatások feladata, sőt ily módon a nyelvtudomány eszközrendszerével megoldhatatlan feladatot vállalnánk magunkra”.1 Annak sincs persze akadálya, hogy a valóság viszonyait is bevonjuk a vizsgálódás körébe, és ezáltal más természetű, nem kevésbé fontos kérdésekre próbáljunk válaszolni.

1. A földrajzi nevek és általában a tulajdonnevek elég jelentékeny részét az teszi különös értékűvé, hogy nyelvi reliktum. Sőt — mint többen megállapították — a denotátumtól (a valóságtól) való elszakadás amiatt, mert az megváltozik, valamint a közszói szereptől való elszakadás, mert a közszói előzmény elavul, elő is segíti a tulajdonnévvé válást. A név mint kövület emiatt egyszerre tartalmazhat fontos információkat a valóság (témánk vonatkozásában: a földrajzi-természeti környezet) és a nyelv múltjára vonatkozólag. Erre alapoztuk évekkel ezelőtt azt a kísérletet, amelynek során abból, hogy ismertük egy kistáj, Kalotaszeg mai és történeti földrajzinév-anyagát, a mai növényföldrajzi képet és a mai népi növényismeretet, több, főként történeti vonatkozású ismeretlenre próbáltunk következtetni. Többek között a hajdani növényföldrajzi viszonyokra, a természetes növénytakaróban és a növénytermesztésben bekövetkezett változásokra, a növényzetnek a névadásban játszott szerepére, a földrajzi neveknek a természetes környezet módosulásával kapcsolatos és attól független változására. Ezt a módszertani kísérletet etnogeobotanikainak neveztük el Szabó Attilával, 1980-ban közösen publikált tanulmányunkban.2 Rab János, szintén Szabó Attila közreműködésével, a gyergyói medencére alkalmazta e módszert.3 A geobotanikai szakirodalomban nem teljesen új ez a megközelítési mód. Alkalmazhatóságát indokolja, hogy a nép általában csak a leglényegesebb, valóban létező ökológiai (vegetációs) egységeket tartja számon, nevezi meg külön-külön. A formációk, növényzeti övek nem egy nagy egységét (például: tundra, tajga, pampa stb.) a névadó nép nyelvéből kölcsönzött szóval jelöli ma is a nemzetközi szakirodalom. A geobotanikai szakirodalom is használja egyes társulások vagy társulástípusok elnevezéseit. Elemzéseink azt mutatják, távolról sem csak arról van szó, hogy a Nagyerdő nevű helyen már régóta nincs erdő, hanem arról, hogy egészében más az a növényföldrajzi kép, amelyet a földrajzi nevek tükröznek, mint a mai: vannak spontán fajok, amelyek eltűntek a területről (hanga ’Calluna vulgaris’, sulyom ’Trapa natans’), termesztett fajok, amelyek kiszorultak a termesztésből (bab ’Vicia faba’, borsó, köles, unom ’szőlőfajta’), vannak népi növénynevek, amelyek csak a névanyag reliktumaként őrződtek meg (berkenye ’Sorbus’, gálna ~ kálna ’Viburnum’, hanga, háporty ’Typha’, muzsdaj ’kocsánytalan tölgy’, omboly ’hínár’, páka ’káka, nád, gyékény virágtermése’, száldob ’Tilia’). A további régebbi példák helyett, amelyekben bővelkedik a szakirodalom, hadd említsek egy újat Pálfalvi Pál levélbeli közléséből. A gyímesi Hidegség feletti Naskalat 1566 m-es csúcsa a Salamás, Szalomás, Szalamás nevet viseli. Ennek közelében van Liordás helynév is. Ezek mind ugyanannak a növénynek, a néprajzi szakirodalomból jól ismert medvehagymának (Allium ursinum) az elnevezései (a növényt a népi táplálkozásban is hasznosították, állatokat ma is etetnek vele). A korábbi salama növénynevet már csak az emlékezet őrzi nagyon halványan, helyette gyakoribb Erdélyben a román erdetű leurdă (amely helynévként is adatolható) és a vadfokhagyma. Földrajzi nevekben viszont nemcsak Gyímesben, de az egész Székelyföldön általános.

2. Nemigen találok utalást arra, hogy az -s képzős nevek gyakran növénytársulások elnevezéseiből alakultak, a tiszta állományok ugyanis ritkák. A képző jelentéseként ezt is számon kell tehát tartani a közszói, botanikai szaknyelvi és helynévi használatban egyaránt: ’az alapszóval jelölt növény mint egy növénytársulás jellemző faja, illetve az e társulással benőtt terület’. Példák a kalotaszegi anyagból: Borzás ’Sambucetaalia’, ’Sambuco-Salicion Capreae — bodzás, kecskefűzes’, ’Euonymo-Sambucetum — kecskerágós bodzás’; Cserfás ’Quercetum petreae–cerris — cseres–tölgyes’; Gyertyános ’Carpino–Fagetum — gyertyános–bükkös’; Füzes ’Salicetum — csigolyafüzes–bokorfüzes’; Hársfás ’Corylo–Tilietum — mogyorós–hársfás’; Kökényes ’Pruno-spinosae–Crataegetum prunetosum — kökényes–galagonyás’; Kőrisfás, Mogyorós, Nádas, Nyíres, Sásos, Sátés, Tövises stb. Nem érdektelen, hogy a társulások jelölése tekintetében a népi megnevezés évszázadokkal megelőzte a tudományos elhatárolást. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy általában a természet háztartásában valóban létező, jól megkülönböztethető egységekre vonatkozik. A dominanciát veszi alapul, és a társulás uralkodó tagja alapján különíti el az egységeket. Elnevezés-rendszere sok esetben egyértelműbb, mint a számtalan kollektív és altársulással, faciessel, variánssal tarkított geobotanikai nómenklatúra. Esetenként helyesebbnek is bizonyul annál. Így például az évtizedekig egységnek elfogadott Scirpo-Phragmitetum az újabb felfogás szerint az uralkodó Phragmites (nád), Carex (sás), Typha (gyékény) fajok alapján külön társulásokra oszlott: a népi terminológiában viszont kezdettől önálló Nádas, Sásos Háportyos földrajzi nevek szerepeltek. A geobotanikában önálló társulásszinten el nem ismert Csipkés, Gánás, Hályagos, Komlós, Nyíres, Rekenyős, Sulymos, Tormás névcsoport esetében megfontolandó lehet a könnyen felismerhető, funkcionális egységek fitocönotaxonómiai elkülönítése is.

3. Van még egy tanulságos vonatkozása a növénynév és a földrajzi név viszonyának. J. Soltész Katalin a köznév és a tulajdonnév határeseteit vizsgálva említi, hogy van olyan vélemény, a Gardineré, amely szerint a természetes növény- és állatfajok tudományos elnevezései is ilyen határesetek.4 Ez azonban nemigen indokolható, ha pedig úgy volna, akkor ilyen átmeneti jelleget kellene tulajdonítani a népi növényneveknek is. A növénynév mint közszói előzmény másodlagosan válik tulajdonnévvé. Ez az általános, univerzálisnak tekinthető szabály. Van azonban egy növény, amelynek népi elnevezései mintha ellentmondanának ennek. Már kalotaszegi vizsgálatainkban is különös figyelmet szenteltünk a henye boroszlán-nak (Daphne cneorum). Ott a Ríszëg-tetőn és környékén van a termőhelye, a helyi népi neve pedig ríszëgvirág. Csíkdánfalván a Csere-tetőn nő, Csíkrákoson a Csere-ódal-on, elnevezése pedig cserevirág. Nevezetes termőhelye még Székelyderzs és Székelymuzsna Ramocsa nevű határrésze, ott ramocsavirág a neve, Homoródszentmártonon diménhëgyi virág. Nem részletezem most az egyes földrajzi nevek etimológiáit, sem a növénynevek valószínű magyarázatát. Csupán arra hívnám föl a figyelmet, hogy a henye boroszlán népi nevei és a termőhelyekre vonatkozó földrajzi nevek a szokásostól eltérő viszonyt tükröznek. Nem az az ismert, általános modell működik, hogy előbb van a növény neve, és arról nevezik a termőhelyet, hanem egymástól meglehetősen távol eső helyeken is — hiszen a növény igen ritka előfordulású — mindig, következetesen fordítva: a növény viseli a hely nevét, a hely neve köznevesül, az válik metonimikusan a növény nevévé, többnyire -i képző nélkül. A szabály fordított működésének bizonyára az a magyarázata, hogy a termőhelyek egymástól annyira távoliak, a növény oly ritka, hogy mindegyik közösség nyugodtan tekintheti csak a sajátjának. Nincs egységes vagy nagyobb területen elterjedt neve a népi növényismeretben, heteronímia jellemzi az elnevezésrendszert. Nem tudnak róla, hogy máshol is előfordul, más nevét sem ismerik, csak a helyit. Ahol viszont előfordul a növény, ott feltűnő, ott mindenki ismeri. Lokalizálni kell a termőhelyet, és a lokalizálás legkézenfekvőbb módja, hogy éppen a hely nevét adják a növénynek. A májusi virágzás idején ezek a helyek tavaszi ünnepek színterei is, mondák, népdalok kapcsolódnak hozzájuk.

Jegyzetek

1. Hoffmann István, Helynevek nyelvi elemzése. Debrecen, 1993. 49
2. Péntek János—Szabó Attila, A régi növényvilág és változásai a kalotaszegi földrajzi nevek tükrében: Nyelvészeti tanulmányok 1980. Szerkesztette és az előszót írta Teiszler Pál. Bukarest, 131–72
3. Rab János, Az etnogeobotanika — mint történeti ökológiai segédtudomány (Szakirodalmi áttekintés és gyergyói esettanulmány). Kézirat.
4. J. Soltész Katalin, A tulajdonnév funkciója és jelentése. Bp., 1979. 106

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

5. Demográfiai és etnikai változások Magyarországon a XVIII. században
II. Népesség, település, életmód

• „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
• Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
• A másfél évszázadnyi török uralom mérlege