2022. ősz: Megrázó másnapok
ITT támogathatsz bennünket

10 tény Picassóról

2022. június 30. 19:20

Picasso nem csak festőként tevékenykedett. A több száz általa költött vers mellett írt két drámát, valamint szobrokat, kerámiákat és egyéb műtárgyakat is alkotott. Egyes becslések szerint életében összesen mintegy 50 ezer műalkotást hozott létre.

Picasso
Melyik volt Picasso igazi arca?

1. A kubizmus atyjaként és a kollázs megteremtőjeként számon tartott Pablo Picasso a 20. századi avantgárd és az egyetemes művészettörténet egyik legnagyobb alakja.

2. Azt hitték, hogy Picasso halva született, akit bácsikája, Salvador doktor mentett meg, miután egy szivarra rágyújtva nagy füstfelhőt fújt az újszülött arcába.

3. Picasso első szava a ceruza volt.

4. A később vállaltan ateista Picasso pályája elején gyakran festett vallási témájú képeket, és első festményeit egy barcelonai apácazárda vásárolta meg.

5. Bár 1911-ben a Mona Lisa Louvre-ból való eltulajdonításával Picassót és barátját, Guilleaume Apollinaire költőt gyanúsították, a két – a kihallgatás során többször is sírva fakadó – férfit végül elengedték.

6. Picasso nem csak festőként tevékenykedett. A több száz általa költött vers mellett írt két drámát, valamint szobrokat, kerámiákat és egyéb műtárgyakat is alkotott. Egyes becslések szerint életében összesen mintegy 50 ezer műalkotást hozott létre.

7. Előfordult, hogy a festő a versei szövegét – a zavaró tényezők elől elzárkózva – a mellékhelyiségben írta le egy vécépapírra.

8. A világon egyetlen festő műveit nem lopták el annyiszor, mint Picasso képeit.

9. Az 1900-as évek elejétől Párizsban élő Picassónak – spanyol lévén – a 20. század egyetlen nagy fegyveres konfliktusában sem kellett harcolnia.

10. Picasso Sztálin halála után készített egy festményt a diktátorról, akit az eredeti tervek alapján meztelenül ábrázolt volna. Bár ez nem valósult meg, ábrázolásmódja miatt a kép így is felháborodást keltett a kommunisták között.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. ősz: Megrázó másnapok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár