Semmelweis Ignác a külföld számára minden bizonnyal a leghíresebb magyarok egyike, egy sorban a magyar kultúra és tudomány legismertebb alakjaival, Liszt Ferenccel, Bartók Bélával, Munkácsy Mihállyal, Wigner Jenővel, Selye Jánossal vagy éppen Rubik Ernővel. Szobra áll az orvostudomány 12 legfontosabb alakját megjelenítő bostoni sebészeti kollégiumban. Az amerikai Semmelweis Society olyan orvosok védelmére alakult szervezet, amelyik az alárendeltségből fakadó méltánytalanságnak áldozatul esett doktorokat védi. Jens Bjorneboe norvég drámaíró színdarabot írt róla 1968-ban, amely angol, svéd és német fordításban is megjelent, s többször szerepelt skandináv és angolszász színpadokon. Raymond Lustig az ismert fiatal amerikai zeneszerző néhány éve kamaraoperát írt róla, amelyet New Yorkban többször is előadtak. Oratóriumot írt róla a nápolyi Giovanni Damiano, akinek művét a Palermói Zenei Fesztiválon 2006-ban mutatták be. Számtalan regényes életrajz és eddig nyolc játékfilm dolgozta fel életét, amelyek közül csak kettő magyar.

Semmelweis nemcsak felfedezése okán vált híressé, bár kétségtelen, hogy a gyermekágyi lázzal szembeni hatékony fellépése húsz évvel megelőzte korát. Küzdelmei felfedezése elfogadtatásáért, a számtalan méltánytalanság, ami pályáján érte, valamint korai és tragikus halála egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy az utókor a szerencsétlen sorsú, önfeláldozó orvosok között tartsa számon.Semmelweis Ignác Fülöp Budán született 1818. július 1-én az Apród utca 1-3. szám alatt, egy kereskedő család gyermekeként. Apja Kismartonból származott, innen települt Budára, ahol 1806-ban polgárjogot nyert, és megnyitotta a „Fehér Elefánthoz” címzett vegyeskereskedését, itt – mint az üzlet neve is mutatta – gyarmati árukat is forgalmazott. 1818-ban feleségül vette Müller Rozáliát, egy gazdag kocsigyártó leányát.

A család jómódban élt. A gyerekek a budai Királyi Katolikus Gimnáziumban tanultak. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban őrzött olajportré a 11 éves Ignácot vidám, életteli és gondtalan gyermekként mutatja. A gimnázium elvégzése után a Pesti Királyi Tudományegyetem Bölcsészeti Karán négy szemesztert hallgatott, majd – apja kérésének eleget téve – 1837-ben beiratkozott a bécsi egyetem Jogi Karára, hogy hadbírónak tanuljon. 1838-ban azonban már a bécsi egyetem Orvosi Karán találjuk. A másod- és harmadévet családi okok miatt a pesti egyetemen hallgatta, utolsó két évét azonban ismét Bécsben végzi el. 1844-ben itt avatják orvosdoktorrá, és szerez ugyanebben az évben szülészmesteri és sebészmesteri oklevelet. Orvosként 1846-tól 1849-ig a bécsi Közkórházban dolgozott, s tanított tanársegédként a kórház I. szülészeti osztályán, amely Klein professzor vezetése alatt állt, s amely egyben az orvoskar szülészeti klinikája is volt.

A megoldás a boncteremben hevert

A bécsi orvoskar az 1830-as évektől Európa egyik vezető medicinaelméleti és orvosképzési intézményévé vált. A XVIII. század végén kialakult patológiai szemlélet, amely az elhunytak felboncolásával a szövetek elváltozásának (szín, forma, szag) analízise alapján próbálta az elhunyt szimptómáit az egyes betegségek diagnosztizálására felhasználni, a bajor származású Carl von Rokitansky professzor vezetésével virágzott. Semmelweis elméleti képzésének alapját ez a patológiai szemlélet alkotta.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. különszám számában olvasható.