Hónap: január • Nap: 08
1198. január 8.
Pápává választják III. Incét
III. Celesztin utódaként pápává választják Lothar Segni grófot, aki a III. Ince nevet veszi fel. Az új pápa vezetése alatt a pápaság eléri politikai hatalmának csúcsát. III. Ince következetesen kifejleszti a pápai világuralom gondolatát, amely mélyen gyökerezik a kor vallásos politikai gondolkozásában, és a pápaságnak a nyugati kereszténység iránti elkötelezettségéből és felelősségérzetéből fakad. A pápa a kereszténység fejeként a sok népből álló, mégis ugyanabban a hitben egyesülő hívősereg vezetője lesz. III. Ince szisztematikusan lát hozzá a pápai főhűbérurasság kiépítéséhez. A kezdetet a vitatott szicíliai kérdés jelenti: Konstanza császárnő már 1198-ban elismeri a pápa hűbérúri fennhatóságát, és halála után, ugyanabban az évben, a pápa még a gyámságot is átveszi az utód, a kiskorú német király, II. Frigyes fölött. Anglia, Aragónia, Portugália, Dánia, Lengyelország, Magyarország stb. és más kisebb területek királyai is a pápától kapják utóbb hűbérbe országaikat. Ezáltal a császár eredeti feladatai - a jog és a béke őrzése - egyre inkább a pápaságra szállnak át. Kialakul egyfajta pápai vazallus rendszer, amely egészen a pápa erkölcsi tekintélyén nyugszik. Az egyházon belül III. Ince pápai felsőbbséget következetesen érvényre juttatja: beleszól a püspökválasztásokba, megreformálja a pápai államszervezetet, a szerzetességet és a klérust. Az ő nevéhez kapcsolódik az inkvizíció később hírhedtté vált intézmények megalapítása is.
1321. január 8.
Meghal Marco Polo
70 éves korában, Velencében meghal Marco Polo kereskedő és utazó. Utazásai során Ázsia nagy területeit ismerte meg, és 1275-től 1292-ig Kubiláj kán mongol uralkodó és kínai császár (1280 óta) udvarában szolgált. Marco Polo 1271-ben Velencéből indult útnak apjával, Niccolóval és nagybátyjával, Maffeóval, és Kelet-Iránon, Pakisztánon, valamint a Pamír-hegységen átutazván elérte Kína északi részét, ahol a mongol uralkodó udvarába került. Velencébe való visszatérése után, 1291-ben genovai fogságba esett, és ott egy fogolytársának lediktálta útibeszámolóját.
1337. január 8.
Meghal Giotto di Bondone itáliai festő
71 éves korában meghal Giotto di Bondone itáliai festő. A Rómában iskolázott Giotto valószínűleg 1287/1288-ban kezdett önállóan dolgozni az assisi San Francesco felső templomában. Sok, Szent Ferenc életét ábrázoló freskót tulajdonítanak neki. Később Padovában, Firenzében, Milánóban és Nápolyban működött. Giotto egy új ábrázolási mód úttörője az itáliai művészetben, amely a bizánci iskola szigorú sematizmusától elfordulva a művésznek az őt körülvevő világról alkotott - a reneszánsz kibontakozása szempontjából jelentős - személyesebb felfogását tükrözi, ami a természet megfigyelésén és pszichológián alapul. Ez a fejlődés világosan megmutatkozik a művész korai, középső és késői alkotó korszakához tartozó assisi, padovai és firenzei freskóin.
1528. január 8.
Megalakul a Magyar Kamara
Habsburg Ferdinánd főherceg magyar királlyá választását követően, a bécsi udvari hatóságok átszervezésével párhuzamosan, megkezdődött a magyar kormányzat reformja is. Ezek egyik legfontosabbika a Magyar Kamara intézményének létrehozása volt, a királyi kincstartó tisztsége helyett. A Habsburg fennhatóság alá tartozó területeken az 1528. január 8-án kelt rendelettel megalapított Kamara szedette be a királyi adót és a harmincadvámot, igazgatta a királyi birtokokat, a betöltetlen egyházi javadalmakat. Feladatai közé tartozott a királyi végvárak őrségének fizetése és élelmezése. Az új kormányszerv 1529-ig Budán, majd 1531-től Pozsonyban működött. Elvben az uralkodó közvetlen irányítása alatt állt, a gyakorlatban azonban az Udvari Kamara utasításai szerint működött. Számadásait ott vizsgálták felül, tisztségviselőinek kinevezését ott véleményezték. A Kamara vezetője a prefektus (később elnök) volt, testületi döntéseiben 4 vagy 5 tanácsos vett részt. Hivatali szervezetének - amely a modern hivatalok előfutárának tekinthető - gerincét a titkár, a pénztárnok és a számvevő alkotta.
1642. január 8.
Meghal Galileo Galilei olasz csillagász
1705. január 8.
Hamburgban bemutatják Handel operáját, az Almirát
1713. január 8.
Meghal Arcangelo Corelli olasz zeneszerző
A concerto grosso műfajának megteremtője Fusigamano-ban született 1653. február 17-én. 1666-67 között Giovanni Benvenutinak, a bolognai San Petronio kápolna hegedűsének tanítványa lett, majd Leonardo Brugnolinál tanult. 1671 körül került Rómába, itt valószínűleg a Tordinona Színházban hegedült. 1675-ben a római San Luigi dei Francesi kápolna harmad-, majd másodhegedűse lett. 1677-ben írta első művét, Szonáta hegedűre és lantra címmel. Feltételezik, hogy abban az évben Németországba utazott, s 1680-ban tért haza. Ekkor a Teatro Capranica zenekarában működött és M. Simonelli zeneszerzés tanítványa volt. Az 1680-as évek elején valószínűleg Krisztina svéd királynő udvarához tartozott, neki ajánlotta 12 triószonátáját, amelyek az Opus 1. számot kapták. 1682-ben első hegedűs lett a kápolnában, egészen 1685-ig. Ekkor jelent meg az Opus 2. számú, 12 kamara triószonátája. 1687-90 között a Pamphili-palota karnagya volt, különleges karmesteri képességei a modern zenekari vezénylés úttörőjévé tették. 1690-ben dirigálta Giovanni Lulier művét, a Santa Beatrice d'Este című, 33 hegedű, 10 mélyhegedű és 17 cselló együttesére írt oratóriumot. Abban az évben Pietro Ottoboni bíboros szolgálatába állt mint hegedűvirtuóz, hangversenymester és a gazdag zenei gyűjtemény gondnoka, s élete végéig ott működött. Corelli valószínűleg tanított a római Német Intézetben, 1700-ban pedig a Palazzo della Cancellaria elsőhegedűse és karmestere lett. Opus 5-ös műve, a brandenburgi választófejedelem feleségének, Sophia Charlotte-nak ajánlott 12 szonátája is az évben keletkezett. 1702-től Nápolyban tartózkodott. Kapcsolatban állt az 1707-08 között Rómában tartózkodó Händellel is. 1706-ban Pasquinivel és Scarlattival együtt az Arcadia Akadémia tagja lett. Utolsó művének, a 12 Concerto Grosso (Opus 6.) amszterdami kiadását már nem érte meg. Ezt a műfajt 1682-ben ő teremtette meg, s mintául szolgált Torelli számára. Hatása igen jelentős a hegedűjáték fejlődése szempontjából. Rómában érte a halál.
1815. január 8.
Az amerikaiak Andrew Jackson vezérlete alatt győzelmet aratnak a britek felett a New Orleans-i csatában
1824. január 8.
Megszületett Wilkie Collins angol regényíró
1825. január 8.
Meghal az amerikai Eli Whitney, a gyapotmagtalanító gép feltalálója
1849. január 8.
Zárt ülést tart a debreceni országgyűlés
Debrecenbe megfogyatkozott létszámú országgyűlés érkezett. Első zárt ülését január 8-án tartotta, s május végéig 73 ülése volt. A baloldal és az ún. Békepárt viszonylagos egyensúlyban volt. A képviselőház radikális határozatokat hozott a harcban gyáván viselkedő tisztek, a hazaárulók ellen, de ezek érvényre juttatása ritkán történt meg. A legjelentősebb politikai sikert a Kazinczy Gábor vezette ún. Békepárt mondhatta magáénak. Egy sajtóhadjárattal kombinált Parlamenti vizsgálat, az ún. `gyémántper` révén megbuktatták a baloldali radikálisok vezérlakját, a szélsőségessége, nyugtalansága miatt amúgy is népszerűtlen Madarász Lászlót, a rendőrség rettegett főnökét. Madarász március végén elvbarátaival az egyszemélyi diktatúra bevezetésére is megpróbálta rávenni Kossuthot, de az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke erre nem volt hajlandó.
1849. január 8.
Elfogják Batthyány Lajost
Windischgratz tábornagy Pesten elfogatja Batthyány Lajos grófot.
Eközben a képviselőház első tanácskozását tartja Debrecenben:
- A szerveződő békepárt fellép az Országos Honvédelmi Bizottmány politikájával szemben, s ellenzi a kilátástalan harc folytatását;
- a képviselőház nagy többsége elutasítja a békepárt magatartását.
A román fölkelők elpusztítják a nagyenyedi főiskolát.
1861. január 8.
Cuza megegyezik Klapkával
Alexandru Cuza román fejedelem egyezményt köt Klapka Györggyel, a Magyar Nemzeti Igazgatóság tagjával:
- Cuza engedélyezi, hogy a magyar függetlenségi háború céljaira fegyvert raktározzanak országa területén.
- Klapka ígéretet tesz a magyarországi és az erdélyi románok teljes egyenjogúsítására.
[14]
1864. január 8.
Megnyílik a pesti áru- és értéktőzsde
1864-ben I. Ferenc József osztrák császár rendelete nyomán felállították Pesten az Áru- és Értéktőzsdét, amely igazán látványos fejlődésnek az 1867-es kiegyezés után indult.
A századforduló közeledtével Magyarország aktívan bekapcsolódott az európai gazdasági életbe, a budapesti tőzsde jegyzéseit is rendszeresen közölték Bécsben, Frankfurtban, Londonban és Párizsban.
Az 1930-as évek elejének nagy gazdasági válsága elérte Magyarországot is, 1931 nyarától 1932 őszéig a tőzsdét be is zárták.
A Budapesti Értéktőzsde a 80-as évek végén bekövetkező politikai-gazdasági váltás és változás eredményeként nyitotta meg újra kapuit 1990. június 21-én.
-
www.bet.hu
[15]
1868. január 8.
Megnyílik a horvát országgyűlés
-
www.sabor.hr - a horvát országgyűlés (szábor) weboldala
[16]
1878. január 8.
Meghal Nyikolaj Nyekraszov orosz forradalmi költő
Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov, az orosz népi költészet klasszikusa Nemirov-ban született 1821. december 10-én. Első verseskötetét 1840-ben publikálta, később Puskin egykori folyóiratának, a Szovremennyiknek a kiadója és szerkesztője lett, s csaknem 20 évig állt a lap élén. Legjelentősebb műve a `Ki él boldogan Oroszországban?` című elbeszélő költeménye, amelynek megírásán közel másfél évtizedig dolgozott. Petőfi több verséből készített prózai fordítást. Költeményeit többek között Borogyin, Rimszkij-Korszakov, Muszorgszkij és Csajkovszkij zenésítette meg. Magyarra legszívesebben Áprily, Kosztolányi és Szabó Lőrinc fordította.
[17]1886. január 8.
Átadják a forgalomnak Nagy-Britannia leghosszabb alagútját, a Severn vasúti alagutat
[18]1889. január 8.
Az amerikai Herman Hollerith szabadalmaztatja az általa tervezett tabulátort
A tabulátor a gépi adatfeldolgozás első fontos szerkezetének bizonyult. Hollerith vállalkozása később egyike lesz azoknak a vállalatoknak, amelyek létrehozzák IBM céget.
[19]1895. január 8.
Meghal Paul Verlaine francia költő
[20]1908. január 8.
Megszületett gróf Wass Albert író
A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom jelentős alakja Válaszúton látta meg a napvilágot. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban végezte, azután a debreceni Mezőgazdasági Akadémia, majd a párizsi Sorbonne hallgatója volt. Pályakezdő verseskötetei 1928-ban (Virágteremtés) és 1930-ban (Fenyő a hegyeken) láttak napvilágot. Ezután egy időre szakított az irodalommal, a földdel viaskodott, a korszerűbb mezőgazdasági módszerekkel kísérletezett. 1934-ben azonban újból irodalmi sikert ért el: az Erdélyi Szépműves Céh kiadta Farkasverem című regényét, amelyért Baumgarten-díjat kapott. Ezt követte több, a korabeli Erdély jelenével és regényes múltjával foglalkozó könyve: A titokzatos őzbak, A tizenhárom almafa. A II. világháború utolsó szakaszát katonatisztként élte át. Nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján átlépve a nyugati határt, az emigrációt választotta. 1952-ig Németországban élt, majd nyugdíjaztatásáig Amerikában, a floridai egyetemen európai irodalmat és történelmet tanított. Ugyanakkor vezető szerepet töltött be a magyar szellemi emigráció életében, részt vett több lap (Ahogy lehet, Új Magyar Út, Magyar Könyvbarátok). szerkesztésében. Létrehozta és működtette az Amerikai Magyar Szépműves Céhet. Ceausescu `diplomatái` sokat zaklatták, egy alkalommal floridai kertjében rá is lőttek az íróra. Az emigrációban is több könyve jelent meg Münchenben, Buenos Airesben, Torontóban. Közülük is kiemelkedik a Pásztortűz, Az átoksori kísérlet, az Elvásik a veres csillag, a Magyar örökségünk és a Szemtanúság című önéletrajzi írása. 1997. június 26-ai keltezéssel magyar állampolgársági bizonyítványt állítottak ki részére, amit kézbesítettek neki. 1998. február 17-én a floridai Astor-ban öngyilkosságot követett el. Kívánságának megfelelően hamvait a marosvécsi egykori Kemény-kastély kertjében hantolták el. 1999-ben - posztumusz - Magyar Örökség kitüntető címet kapott, 2003-ban - posztumusz - alternatív Kossuth-díjjal tüntették ki. 2007. március 10-én Sükösdön mellszobrot avattak tiszteletére.
[21]1916. január 8.
Az antanthatalmak befejezik a Gallipoli-félsziget kiürítését
[22]1918. január 8.
Wilson megfogalmazza 14 pontját az igazságos rendezésről
Wilson elnök az amerikai kongresszushoz intézett üzenetében megfogalmazza a békére vonatkozó 14 pontos programját.
Woodrow Wilson (1856-1924) amerikai demokrata párti politikus, 1913 és 1921 között az Egyesült Államok elnöke. 1911-12-ben New Jersey kormányzójaként reformjaival népszerűségre tesz szert. Elnöksége idején Latin-Amerikában aktív, terjeszkedő külpolitikát folytatott. Az I. világháború kitörésekor pacifista nézeteiről híres és semlegességi nyilatkozatot tesz. 1917-ben a Németország által indított korlátlan tengeralattjáró háború miatt az USA belép a világháborúba. A háború lezárulása előtt 1918. januárjában békejavaslatot tesz (Wilson 14 pontja), amit a hadviselő felek elfogadnak, de a békeszerződésekben nem érvényesítenek. Részt vesz a párizsi békekonferencián. Nagy szerepe van a Népszövetség létrehozásában, valamint a Szovjetunió elleni intervenció megszervezésében.
Wilson üzenetének első pontjában amellett szállt síkra, hogy minden békeszerződés nyilvános legyen. A második pontban a tengerhajózás teljes szabadságát követelte, majd a kereskedelmi korlátozások megszüntetését szorgalmazta. A 4. pont arra vonatkozólag javasolt biztosítékokat, hogy a fegyverkezést és a fegyverzetet "a belső biztonsággal megegyező mérték legkisebb fokára szállítják le". Kiállt "az összes gyarmati követelések szabad, őszinte és teljesen pártatlan rendezése" mellett, ami az anyaországok és a gyarmatok együttes érdekeinek figyelembevételét jelentette. Az Oroszországgal kapcsolatos 6. pont javasolta, hogy "saját politikai fejlődéséről és saját nemzeti politikájáról függetlenül dönthessen", amikor azonban Wilson a szólamokról a gyakorlati cselekvésre tért át, ez a pont Oroszország feldarabolásának programjává változott. A 7-13. pont területi kérdéseket tartalmazott, egyebek között Belgiumra, Franciaországra, Olaszországra, a Balkánra és Lengyelországra vonatkozóan. A 10. pont Ausztria-Magyarország népei számára kívánta szavatolni "az autonóm fejlődés legszabadabb lehetőségét". A 14. pont azt vetette fel, hogy "külön megállapodásokkal a nemzetek általános szövetségét kell megszervezni, amely kollektív garanciával biztosítsa a nagy és kis államok politikai és területi függetlenségét". A dokumentum az 1919-es párizsi béketárgyalásokon vezérfonalul szolgált.Az USA nem ratifikálja sem a békeszerződéseket, sem a Népszövetség alapokmányát. 1920-ban pedig az amerikai elnökválasztáson az izolacionista (az európai ügyekbe való be nem avatkozás elve) külpolitikát követelő republikánusok győznek.
-
Wilson's Fourteen Points (Avalon Project)
[23]
1919. január 8.
A szász Nemzeti Tanács Erdélynek Romániával való egyesítését helyesli
Az erélyi Szász Nemzeti Tanács kibővített ülése Medgyesen helyesli Erdélynek Romániával való egyesítését.
Eközben a Budapesti Munkástanács gyűlése a koalíciós kormány megalakítása mellett foglal állást.
A Kommunisták Magyarországi Pártja pedig felhívja az üzemek munkásait, alakítsanak a gyárakban kommunista csoportokat.
[24]1935. január 8.
Megszületett Elvis Presley amerikai rockénekes
A Király a Mississippi államban fekvő East Tupeloban született. Húszéves volt, amikor Tom Parker kezdte menedzselni, aki hamarosan világsztárt faragott belőle. Az 1956-ban megjelent Heartbreak Hotel című felvételével új fejezetett nyitott a rock történetében. Erős telt hangja öregek és fiatalok millióinak kedvencévé, nemzedéki bálvánnyá tette őt. A rock and roll virágkora után a lázadóból mindinkább elzárkózó szupersztárrá vált. Szívroham végzett vele 42 éves korában. Halála után kultusza óriási méreteket öltött, egykori otthona nemzeti emlékhely lett.
[25]1937. január 8.
Megszületett Shirley Bassey walesi énekes
[26]1942. január 8.
Megszületett Stephen Hawking angol fizikus és matematikus
[27]1947. január 8.
Megszületett David Bowie angol rockénekes és színész
[28]1959. január 8.
Franciaországban Charles de Gaulle kerül az Ötödik Köztársaság élére
[29]1973. január 8.
Washingtonban elkezdődik a Watergate-ügyben érintett hét férfi tárgyalása
Őket azzal gyanúsították, hogy a Demokrata Párt washingtoni központi irodájában, a Watergate nevű épületkomplexumban lehallgató készüléket próbáltak felszerelni.
[30]1976. január 8.
Meghal Csou En-laj, Mao régi fegyvertársa
Pekingben, a Kínai Népköztársaság fővárosában 78 éves korában elhunyt Csou En-laj, kommunista politikus. Csou En-laj, aki Mao Ce-tung mellett az egyetlen aktív tagja volt a Politikai Bizottság Állandó Bizottságának, Kína legfelső döntéshozó szervének, Kína politikailag legbefolyásosabb és legkiemelkedőbb személyiségei közé tartozott. Egyik alapítója volt Kína Kommunista Pártjának (1921. VII. 20.), s 1928-tól a Politikai Bizottság tagja. Udvari tisztviselő fiaként Párizsban, Berlinben a Göttingenben tanult, s 1934-ben részt vett a `hosszú menetelésben` (1934). A háború után a népköztársaság miniszterelnökeként azon fáradozott, hogy Kínát kivezesse a politikai elszigeteltségből.
[31]1988. január 8.
Meghal Gregori Maximilianovics Malenkov szovjet politikus
[32]1991. január 8.
Meghal Terry-Thomas angol komikus és filmszínész
[33]1993. január 8.
Izetbegovic bosnyák elnök az USA-ba látogat, hogy egy a szerb aggressziót megfékező nyugati katonai beavatkozásról tárgyaljon
[34]1995. január 8.
A brit rendőrség elfogja azt a három elítéltet, akik öt nappal korábban sikeres szökést hajtottak végre a Wight szigetén lévő Parkhurstból, mely az ország egyik legszigorúbban őrzött börtöne
[35]1996. január 8.
Meghal Francois Mitterrand, francia államférfi
[36]1997. január 8.
Orosz ellenzéki politikusok felszólítják a tüdőgyulladás miatt újból kórházba kényszerült Borisz Jelcin elnököt, hogy rossz egészségi állapota miatt mondjon le hivataláról
-
Wilson's Fourteen Points (Avalon Project)
-
www.sabor.hr - a horvát országgyűlés (szábor) weboldala
-
www.bet.hu