A XIX. század végén az akkor még Somogy vármegyéhez tartozó faluban egy tehetős osztrák família leszármazottja épített rezidenciát, s a tervezéssel Lechner Ödönt bízta meg. A pápától lovagi címet kapott főúr hatalmas gyűjteményével töltötte meg a nem éppen szerény hajlékát, amelyet ugyan egy tűzvész elpusztított, de hamar újjáépült. Azt követően pedig a környező birtokokkal együtt egy hosszúra nyúló családi perpatvar tárgyát képezte.

Mozsgó a zselici dombok által határolt szigetvári síkságon fekszik. 1330 körül Dumburou néven már volt itt egy falu, nevét 1403-ban Mosgow alakban jegyezték fel. A település nevét sok helyről eredeztetik: tán a mosóhelyből, de egy későbbi magyarázat szerint a horvát „öszvér” szó változatából ered. A falut olyan magyarok és katolikus horvátok (bunyevácok) lakták, akik mezőgazdasággal foglalkoztak, a korai birtokos családok között a Batthyány família is szerepelt. A XVIII. századi források szerint az akkori földesúr, a Szigetvárott székelő Sárközy János volt, aki csak ritkán látogatott ide. A pazarló életet élő birtokos szenvedélyes kártyajátékos volt, így vagyona egy részét, köztük a mozsgói birtokot is eljátszotta, ugyanis akkora adósságot halmozott fel, hogy a Királyi Tábla ítélete szerint kénytelen volt 60 ezer Ft-ért eladni Batthyány Károly (1698–1772) grófnak. Így 1742-től ismét a Batthyányaik uradalma alá került a település, és egy évszázadon át fejlődött is.

„Jobbágynyúzó” élet

Batthyány Károly – aki elsőként használhatta édesanyja után a Strattmann nevet is – részt vett a hétéves háborúban, ezért a császári család 1764-ben elsőszülöttségi joggal német birodalmi hercegi rangot adott neki. A család Bécsben, Pozsonyban és Németújváron élt, így a dölyfös, gőgös gróf nagyon ritkán jött Mozsgóra, éppen ezért csak kisebb uradalmi központot húztak fel, amely a mai kastély északi szárnya helyén állt. A lassan kiépülő jobbágytelepülésen élők sorsa azonban korántsem volt rózsás. Az uraság fővárosi élete nagy költséggel járt, így a kihelyezett uradalmi intézők nem kímélték a jobbágyokat, az ő kemény munkájukkal tartották fenn uruk minden nehézséget nélkülöző életszínvonalát.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. tavasz számában olvasható.