A XIX. század legelején József nádor nyaralót építtetett a Margit-szigeten, főkertésze, Tost Károly pedig több évtizedes munkával gyönyörű parkot hozott létre. A „legmagyarabb Habsburg” halála után is a családban maradt a birtok, majd 1866-ban József Károly főherceg, akit a pesti nép csak Palatinus Jóskának becézett, úgy gondolta, hogy apja örökségét a köz javára kell hasznosítania, hiszen a sziget remek fürdőhely lehetne: a város közepén, mégis távol a világ zajától. Zsigmondy Vilmos geológus 1867 tavaszán a sziget északi végén meg is találta a számtalan nyavalya kezelésére alkalmas gyógyvizet.

A főherceg Ybl Miklóst bízta meg a fürdőtelep tervezésével. A jeles építész az első változat szerint a sziget közepén két épületszárnyban fürdőt, kettőben szállodát és vendéglátóhelyeket, a nagy parkba pedig zenepavilont, szökőkutakat álmodott meg, továbbá víztorony, szivattyúház, gépház, mosoda, üvegház, a kolostorromok mellett pedig kápolna létesült volna. Végül azonban egy szerényebb terv valósult csak meg északabbra, az artézi kút közelében, és nem is készült el minden épület, ám ami igen, az gyönyörű lett.

Kapsz tejet, vajat

A Kisszálló nyílt meg a leghamarabb, 1868-ban. Ötven szobáját kettesével össze lehetett nyitni, nagy szekrények, széles ágyak marasztalták a vendégeket. 1873-ra lett kész a 120 szobás, 162 férőhelyes Nagyszálló, társalgóval, könyvtárral, orvosi rendelővel, gőzmosodával. Az 1880-as években épült a Margaréta szálló, a Flóra villa – itt a személyzet lakott, vendégek csak ritkán, szükségből – és a „Nyári lak”, amelynek emeletén az orvoslakás, földszintjén cukrászda, szivar-, fűszer- és ásványvíz-kereskedés, valamint a felügyelői iroda kapott helyet.

A telephez majorság is tartozott, ahol a bécsi Kursalon című lap tudósítása szerint „frissen fejt kecske-, sőt szamártejet” is lehetett kapni, ami jót tett „a mellbetegeknek is”. A hajnali madárdalba nemcsak kukorékolás, iázás és mekegés, hanem nyerítés is vegyült: az Alsó- és a Felsőszigeti vendéglő között már 1869-től lóvasút röpítette a közönséget. Az alsó vendéglőnél svájci stílusú, csinos kocsiszín állt istállóval és személyzeti lakással.

De hogy jutott oda a kor embere? Jókai így emlékezett: „Még az ötvenes években csak a budai partról lehetett a Margitszigetre átlátogatni. A Duna-parti 372. számú házon volt egy harang, annak a kongására jött át a szigetről egy révész csónakkal, aki a látogatókat átvitte és vissza is hozta. A szigeten lehetett kapni tejet és vajat”. 1872-től a Csavargőzös Átkelési és Hajózási Rt. kis „propellái” már kikötöttek a sziget mindkét végén, de igazi áttörést a Margit híd szárnyhídja hozott, amelyet 1900. augusztus 20-án vett birtokba a város népe. Ez látványosan föllendítette a fürdő és a szállodák forgalmát.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. tél számában olvasható.