Ellentétben az 1944. őszi-téli délvidéki magyarellenes bosszúatrocitásokkal, a történelmi Magyarország déli területein 1918–1919-ben bekövetkezett impériumváltáskor a magyar, illetve a német, akkor még többségi etnikum kárára történt erőszakos cselekményekről jóformán szinte semmit sem tud az utókor.

A száz éve történtek feledéséhez vélhetőleg az is hozzájárult, hogy e vidéket lényegében elkerülték a történelmi vizsgálódás fókuszában álló, sorsfordító események, mint az őszirózsás forradalom vagy a Tanácsköztársaság. Az akkori eseményeket most egy 1919. szeptember 28-án keltezett hírszerzői jelentésből rekonstruáljuk, amelyet a Friedrich-kormányban a Nemzeti Kisebbségek tárca nélküli miniszteri tisztségét betöltő Bleyer Jakabnak (1874–1933) írtak. Az iratot a délvidéki magyarság két világháború közötti kiemelkedő kisebbségszervező politikusának, Várady Imrének (1867–1959) a hagyatékában leltük fel.

Mára már közismert, hogy az 1918. november 13-án megkötött, 18 pontból álló belgrádi fegyverszüneti egyezmény 17. pontja garantálta, hogy a magyar karhatalmi és katonai egységek által kiürített Beszterce–Maros–Baja–Pécs–Dráva demarkációs vonaltól délre eső területeken továbbra is megmarad a magyar közigazgatás. A formálódó délszláv állam, amely e területekre igényt tartott, mindezt azonban nem tartotta be. 1918. november 25-én ugyanis az újvidéki Nagy Nemzetgyűlés által megválasztott Nemzeti Tanács létrehozta (az 1919. március 11-ig funkcionáló) Bánát, Bácska, Baranya Nemzeti Igazgatóságot, amely rögtön hozzákezdett a terület igazgatási feladatainak az átvételéhez.  A magyar tisztviselői kar tömeges leváltása és a magyar oktatási intézményrendszer felszámolása decemberben meg is kezdődött.

Botbüntetés, nemi erőszak, zsarolás

A jelentésből az is kiderül, hogy az 1918-as őszi bevonulás után azonnal megkezdődött a köz- és a magánépületekről a magyar feliratok eltávolítása, a magyar lapok kiadásának betiltása, valamint a magyarok kiszorítása a képviselő-testületekből. A magyar tisztviselők leváltásával párhuzamosan a hivatalos rendeleteket kizárólag szerb, egyes helyeken román nyelven adták ki. A hozzá nem értő, iskolázatlan, kizárólag a nemzethűség alapján kinevezett szláv káderek és a korrupció térnyerésével a közigazgatás egésze az összeomlás szélére sodródott.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2019. tavasz számában olvasható.