Tagadhatatlan, hogy botrányokkal teli a pápaság története. A legtöbbször a reneszánsz pápák lakomáit, vadászatait, indokolatlan fényűzését szokták úgy emlegetni, hogy részben kiváltó oka volt a reformációnak is. Nem ez volt azonban az egyetlen esemény, amely ma már bizonyosan furcsának hat a modern ember szemében. A pápaság kora középkori történetének egyik legnagyobb botrányköve a hullazsinat volt, amikor is egy halott pápa fölött mondtak ítéletet. Mindez jelentős részben annak volt köszönhető, hogy mint a történelemben oly sokszor, a pápai trón a korabeli hatalmi játszmák kereszttüzébe került.
A Római Birodalom bukása után Itália először a gótok, majd a bizánciak uralma alá került. A bizánci császárok küldöttei egy darabig az uralkodó nevében ellenőrizték a pápákat, amíg a rómaiak el nem űzték őket 722-ben. Ezt követően az Itália északi részén uralkodó longobárdokkal gyűlt meg a pápák és a rómaiak baja. Ellenük nyújtott segítő kezet Kis Pippin, Nagy Károly édesapja. Nagy Károly uralmát követően azonban a Karoling császárok hol erősebb, hol gyengébb befolyása érvényesült, emellett pedig a helyi itáliai famíliák próbálták akaratukat rákényszeríteni az egymást követő szentatyákra.
A hullazsinat korában a legerősebb helyi hatalmasság a Spoletói Hercegség volt, amely szerette volna az egyház fejét a saját befolyása alá vonni. Ennek nem feltétlenül az egyházhoz volt köze, hanem inkább ahhoz, hogy a pápaság ekkor – Nagy Károly és utódai gazdag adományainak köszönhetően – jelentős földbirtokokkal rendelkezett, megkapták például Ravennát és több Róma környéki földterületet.
Lassú a méreg, jöhet a kalapács
Ebbe a szövevényes világba került bele Formózusz is. Ostiában, az ókori Róma közismert kikötővárosában született, és először akkor értesülünk róla, amikor 864-ben az itáliai Porto püspöke lett. Ez a kicsiny városka a Tevere partján feküdt, a püspöki funkciója igazából formálisnak tekinthető, mert azon címek egyike volt, amelyeket a római klérus befolyásos tagjainak adományoztak. Formózusz a források szerint missziós tevékenységet is végzett Bulgáriában, majd két alkalommal is járt a nyugati frankok királyánál, II. (Kopasz) Károlynál. Utóbbit ő győzte meg arról, hogy menjen Itáliába, és az akkor regnáló pápával koronáztassa magát császárrá. Az egyházfő szempontjából ez egy fontos aktus volt, mivel megerősítette a pápa és a császár egymásra utaltságát.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2019. tavasz számában olvasható.
2019. tavaszA vörösterror 133 napja |