2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Paul Skates

Frank Sinatra és az alvilág

Frank Sinatrát aligha kell bemutatni. Minden idők egyik legsikeresebb énekese lenyűgöző karrierje során számtalan díjat és elismerést söpört be. Nevére mégis súlyos árnyék vetül, hiszen egész életében kísértette az a szóbeszéd, hogy felemelkedésében és sikeres pályafutásában döntő szerepet játszottak alvilági kapcsolatai. De vajon mennyi igazság rejlik a Keresztapa ikonikus jelenete mögött?

Sinatra olasz szülők gyermekeként született 1915-ben. Az éneklés miatt már 16 évesen abbahagyta a tanulást. A korai próbálkozásai után a Hoboken Four nevű formációban találta magát, amellyel 1935-ben megnyertek egy rádiós tehetségkutató műsort. Ennek eredményeképpen együttesével egy féléves szerződést kapott, és csakhamar ő vált a társulat frontemberévé. A Hoboken Four azonban a belső feszültségek miatt gyorsan felbomlott.

A váltás után rövid ideig New Jersey-ben, egy autóparkoló fogadójában dolgozott pincérként és énekesként. Később Harry James, majd Tommy Dorsey segítségével ívelhetett fel az énekesi pályája. A negyvenes évek közepére már rendkívül népszerű és elismert előadó. Az évtized második felében azonban némiképp leszálló ágba került a karrierje, ám 1954-ben a Most és mindörökké című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.

Következtek Sinatra legtermékenyebbnek és legsikeresebbnek nevezhető évei. Ekkor szerezte meg a Grammy-díjait, összesen hatot. Először 1971-ben jelentette be visszavonulását egy búcsúkoncert keretében, ám még később is számos albumot adott ki, és több élő fellépést vállalt. 1994-ben átvehette a Grammy-életműdíjat is. Egy évvel később visszavonult a nyilvánosságtól, és 1998-ban hunyt el.

Végigdalolt huszadik század

A Sinatra család tulajdonképpen a kezdetektől olyan környékeken élt, és olyan üzleteket működtetett, amelyekben találkozhattak a szervezett bűnözéssel. Franceso Sinatra, Frank Sinatra nagyapja még Szicíliában, Lercara Friddiben látta meg a napvilágot, alig 25 kilométerre a híressé vált Corleone városától. Franceso ugyanabban az utcában lakott, ahol Salvatore Luciano, aki Lucky Luciano néven vált ismertté az amerikai alvilágban. Francesco 1900-ban vándorolt ki az Egyesült Államokba feleségével és gyermekeivel együtt.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2018. nyár számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár