Doña Constanza Manuel de Villena nem volt boldog. A kasztíliai mágnás leánya XI. Alfonz kasztíliai királlyal 1325-ben kötött házasságát – mivel azt el sem hálták – két év múlva könnyen annullálták, hogy jegyese aztán IV. Alfonz portugál király Maria nevű lányával köthessen dinasztikus házasságot. Kasztília királya talán kompenzálni akarta Constanzát, talán megerősíteni a két ország kötelékét, de tény, hogy ugyanannak a IV. Alfonz portugál királynak a fiát, D. Pedrót szemelte ki neki. A házasulandók tényleges jelenlétében csak 1339-ben kötötték meg a frigyet Lisszabonban, ezen a menyegzőn azonban jelen volt egy harmadik személy is, akinek talán nem kellett volna ott lennie. Itt látta meg a portugál infáns ugyanis egy gallego nemes leányát, Inês de Castrót, Constanza udvarhölgyét, akivel a buja, és a királyi trónt csak évek múlva öröklő ifjú férj idővel szenvedélyes szerelemre lobbant, és hamar elhíresült viszonyt folytatott.

A legenda és az irodalom innentől kezdve elfordulnak D. Constanzától, és hallgatnak a királynéjelöltről, hogy arról a másik, halhatatlan és szomorú következményekkel terhes szerelemről beszéljenek inkább. Mi azonban időzzünk még el a szomorú Constanzánál, aki nem átvitt értelemben maradt terhes, hanem azzal a D. Luís nevű gyermekkel, aki egyhetes korában meghalt. A keresztvíz alá Inês de Castro tartotta, akivel ez által a hűtlen férj még úgynevezett „morális rokonságba” is került: a kor értékrendjében a keresztszülők közötti viszony a vérfertőzés határát súrolta. 1345 októberében D. Constanza fiúörökösnek, D. Fernandónak adott életet, és úgy halt meg egy hónap múlva, hogy még férje sem örökölte meg a trónt, nemhogy fia, aki a portugál burgundi dinasztia utolsó királyaként vonult majd be a történelembe.

Házasság – a szerelem kizárva

Alkalmasint itt az ideje, hogy D. Constanza baljós házasságával és eme intézmény középkori válfajával kapcsolatban szóljunk néhány szót. Doña Constanza (1316–1345) már hétévesen „megözvegyült” – mivelhogy egy még előbbi, az apa által szőtt eljegyzési paktum is kútba esett –, még tizenéves korában, mielőtt biológiailag is érett lett volna a házasságra, leányként maradt, és mint láttuk, „érintetlen felesége” lett királyának. Tehát már a portugál királyfival kötött házassága előtt is nyugodtan kijelenthetjük róla, hogy a jövője a családi, nemzeti vagy dinasztikus érdekek függvénye volt csupán. Baljós előjelnek bizonyult, hogy „a menyasszony visszatartása” miatt a két ország háborút is viselt egymással: így „távházassága” (1336) és tényleges esküvője között is csak báb maradt egy ibér sakkjátszmában. Nem királynő, mint például Kasztíliai Izabella – aki miatt a sakkbábu királynő „értékét” és lépése szabályait is átírják majd másfél évszázad múlva –, hanem olyan leány, nő és asszony, akinek társadalmi funkciója sem más, mint eszköznek lenni. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2018. nyár számában olvasható.