2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Hegyi W. György

Cornelia, a Gracchusok anyja

Az időszámításunk előtti II. század közepén Corneliát, Róma egyik legrangosabb matrónáját campaniai birtokán meglátogatta egy asszony. A helyi előkelőségek közé tartozó hölgy fantasztikus, a kor leggyönyörűbb ékszereivel hivalkodott, ám erre Cornelia egészen addig nem reagált, amíg gyerekei haza nem értek az iskolából. Akkor a büszke anya rájuk mutatott, és ezt mondta: „íme, ők az én ékszereim”.

A két különböző női magatartást szembeállító történet ma is jól ismert, ugyanis a XVIII. századtól kezdve, az ókori auctorok szövegeiből „kilépve” számos szobrot, festményt, verset ihletett. A történetet nem a közepesen szellemes bon mot tette elsősorban híressé, hanem a főszereplője, Cornelia, a Gracchusok anyja. Van talán nála ismertebb római nő, és ismertebb – mert hírhedtebb! – anya is, például a fia hatalmáért mindenen átgázoló, majd fia által meggyilkoltatott Agrippina, Nero császára anyja. Ugyanakkor a római anya, az a nő, akit szorosan összekapcsoltak az anyasággal, mindenképpen Tiberius Gracchusnak és öccsének az anyja.

Az a hely, amelyet Cornelia a római emlékezetben elfoglalt, jelentős részben fiai politikai tevékenységének, valamint tragikus sorsának volt köszönhető. A Gracchusok fellépésével (i. e. 133, 123–121) kezdődött el a polgárháborúk korszaka, amely egy évszázad alatt felőrölte a római köztársaságot. A testvérpár fellépésében a következő generáció köztársaságpárti szerzői nem a jobbító reformokat, hanem a politikai elit végleges ketté- – popularésra és optimatákra – szakadásának okát látta. Hozzájuk kapcsolta a senatus hatalmának lassú, de megállíthatatlan erózióját, a véres utcai harcok megjelenését a politikában és végső soron a res publica végzetes felfordulását.

Neve egybeforrt az anyasággal

Az ellenfeleik narratívája szerint a hazájuk ellen törő testvérpár zavarba ejtő pedigrével rendelkezett. Törvényjavaslataik egy részének észszerűségét is nehéz volt vitatni. A Gracchusok családja eredetét tekintve ugyan plebeius volt, ezért is viselhették a néptribunusi hivatalt, de már generációk óta a nobilitashoz, a Rómát ténylegesen irányító legszűkebb elithez tartozott. Cornelia férje, a reformerek apja, korának egyik legtekintélyesebb politikusa volt. Kétszer nyerte el a consulságot, volt censor, és még a diadalmenet dicsősége is megadatott számára. A család része volt annak a rokoni hálónak, amely átszőtte a római arisztokráciát: Cornelia apja, a Gracchus fiúk nagyapja nem más volt, mint a Hannibált legyőző P. Cornelius Scipio Africanus Maior. A család továbbá közeli rokonságban állt például az Aemiliusokkal és a Claudiusokkal is. Scipio, Karthágó elpusztítója egyszerre volt vérrokonuk, adoptált unokatestvérük és sógoruk nővére, Sempronia révén. A „telivér” arisztokrata voltukhoz tegyük hozzá még az ellenfeleik által is elismert tehetségüket, valamint kitűnő neveltetésüket. És mégis az állam ellen fordultak. A forrásainkat alapvetően uraló reformellenes hangot alapjában meghatározza ez a paradoxon, amelybe, ha úgy tetszik, maga a köztársaság válsága sűrítődik bele. Hogy Cornelia személye kiemelkedett a köztársaság matrónái közül, hogy az ő neve forrt egybe az anyasággal, az részben ennek, a fiai pályájában és sorsában feszülő ellentmondásosságnak köszönhető. Az ő stilizált, pozitív alakja hivatott megjeleníteni az ellentét egyik pólusát a másikkal, e kitűnő ifjak szörnyű tetteivel és elborzasztó halálával szemben.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavasz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár