A hazának számtalan államférfit adó nemesi család sarjaként arra lett volna ítélve, hogy férjhez menjen egy másik arisztokratához. Nádasdy Borbála élete mégis máshogy alakult: a grófnő a lepsényi kúriában és az alsóperepusztai vadászházban töltött gyermekkora után, kitelepítve, korán kényszerült munkát vállalni, majd az 1956-os szabadságharc után kalandos körülmények között menekült nyugatra. Ausztriában filmcsillag lett, két év után viszont a szerelem Párizsba vitte. Franciaországban több munkát vállalt (volt hullamosó is), harmincévnyi szolgálat után végül balettmesterként ment nyugdíjba. Az életét memoárokban megörökítő grófnő néhány éve költözött vissza Magyarországra.

1957. február 11-e van. Egy tizenhét éves grófnő disszidál Magyarországról. Már sokkal több van a háta mögött, mint kortársainak. A nemesi családot, amelyet környezetük tisztelt és szolgált, előbb a világháborús évek, majd a szovjet mintára létrehozott diktatúra zúzta szét. A törékeny, de céltudatos lányka egyedül, egy bőrönddel vág neki a nyugattól remélt új életnek. Kalandos szökése nem magányos akció, sok más, jobb életet remélő idegennel indul útra. Nem tudja még, mi vár rá a szögesdrót túloldalán, ahol származása miatt remélhetőleg nem kell már olyan sok megaláztatást elviselnie, mint szülőföldjén.

Művészbarátok és őzek

A történelmi Nádasdy család nem szorul különösebb bemutatásra: a tatárjárás idején bújtatták IV. Bélát, harcoltak Károly Róbert oldalán Csák Máté ellen, Nádasdy Ferenc, a XVI. századi hadvezér pedig a törökök ellen vívott csatáiért a Fekete Bég nevet érdemelte ki. „Pali gróf” – Nádasdy Borbála édesapja – délceg, művelt férfi volt, gyakran járt mulatókba. A pesti Moulin Rouge-ban szeretett bele a hamburgi németek és budai svábok leszármazottjába, Augner Antónia Margitba, aki táncosnőként akkor már a Nemzeti Színház színpadán is sikereket ért el. Nádasdy Tamásné, a gróf édesanyja nem nézte jó szemmel, hogy fia egy „színházi hetéra karmai közé” került. A fiatalember viszont végtelenül szerelmes volt, így a frigy létrejött. A fiatalasszony otthagyta a színpadot, és az ifjú pár beköltözött a család lepsényi kúriájába. Augner Antónia nagy gonddal tette takarossá a villát, ahol 1935-től Erzsébet, 1939-től pedig Borbála nevű gyermekükkel laktak.

Lepsény, ahogyan arra Nádasdy Borbála visszaemlékezik, a béke és nyugalom szigete volt. A birtokot park vette körül, a kertben kertészlak állt, a ház mögött veteményeskert terült el. A birtokhoz teniszpálya, medence, privát napozó és rózsakert is tartozott, a fenyők tövében édesanyja csigákat tenyésztett, amelyeket pesti éttermeknek adott el. Édesapja a birtokot igazgatta: tehenészettel, vajüzemmel, baromfiudvarral, szőlészettel és a földekkel foglalatoskodott. Alkalmazottaik szerették, tisztelték őket. Nyaranta lejártak fürödni a Balatonra, ahol saját stég várta őket. A család sok arisztokratát, művészembert fogadott, a vendéglátások pedig kölcsönösek voltak.

A kis Borcsika eleven kislányként szerette a természetet, a vidéki létet. Mivel bárhol táncra tudott perdülni, és amiért szeretett rongyokat, kendőket teríteni a vállára, anyja gyakran csak Cinka Pankának hívta a XIX. századi cigányprímás után. Sokszor mondta nevetve, hogy kislányát egy zsák lisztért vette a cigánysoron.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavasz számában olvasható.