A magyar tudományos és művészeti élet történetében külön fejezetet alkotnak a másoktól eltulajdonított szellemi termékek ügyei. Elhíresült például az 1820-as években Kölcsey Ferenc és Kazinczy Ferenc plágiumvitája, az úgynevezett iliászi pör. Gyakorlatilag teljesen feledésbe merült viszont a magyar tudományosság – ismereteink szerint – első, minden tekintetben modernnek tekinthető plágium-históriája.
Az 1830-as évek végén jelentek meg az első olyan szerzői jogi töprengések, illetve törvénytervezetek, amelyek az írók, kiadók, szerkesztők érdekeit kívánták védeni a visszaélésekkel szemben. Ez idő tájt, 1840-41-ben történt, hogy bizonyos Cherrier Miklós János (1790-1862), a nagyszombati érseki líceum egyházjog és egyháztörténet tanára megjelentette négykötetes egyetemes egyháztörténeti művét Institutiones historiae ecclesiasticae N.[ovi] F.[oederis] címmel. 1841 júliusában egy másik pap-történész, a veszprémi egyházmegyében tanító Udvardy Ignác (1810-1874) az Athenaeum című folyóiratban tett közzé – ekkor még névtelenül – Írói orzás címmel egy rövid cikket, amelyben Cherriert plágiummal vádolta meg. Azt írta, Cherrier kevés kivételtől eltekintve két másik egyháztörténeti monográfia szövegét dolgozta át. Nem egy az egyben másolt, hanem „szinonimizált”, vagyis az átmásolt mondatok egyes szavait rokon értelműekre cserélte, s ha egy-egy tagmondatot felcserélt is, az eredeti szövegek szerkezete és tartalma jól felismerhető maradt. A cikk úgy becsülte, hogy Cherriernek alig volt önálló szövege, lényegében a terjedelmes szöveg egészét másoktól ollózta össze. Megjelölte a plagizált műveket is, ezek közül az egyik Vass László (1780-1842) kanonok, pesti egyetemi tanár Institutiones historiae ecclesiasticae novi foederis című 1828-ban megjelent műve volt. (E munka egy hosszabb távra tervezett sorozat első és egyetlen megjelent darabja az Introductio vagyis bevezetés címet viselte.). A másik forrás szerzője Jacob Ruttenstock egyháztörténész (1776-1844), a bécsi egyetem teológiai karának tanára volt, aki 1832 és 1834 között jelentette meg Bécsben az Institutiones historiae ecclesiasticae N.[ovi] T.[estamenti] című három kötetes művét.
Udvardy azt állította, hogy Cherrier sorról sorra, szakaszról szakaszra, fejezetről fejezetre átírta az említett művek szövegét, s „a széles olvasottságú, igaz szerző fölötte számos idézvényei ugyanazonosságával újranyomtatá”. Hasonló vádat fogalmazott meg Cherrier másik nagy, egyházjogi ismereteket összefoglaló Enchiridion juris ecclesiastici… művével kapcsolatosan is. Cherrier „éppen nem dicséretes tettének” elsősorban azt nevezte, hogy forrásait nem tüntette fel, az idézés szabályai nélkül, sajátjaként kezelte a másoktól „elorzott” szövegeket. Úgy vélte, az ügy nemcsak az érintett szerzőknek okozott károkat, hanem negatív színben tüntetheti fel a magyar tudományos kutatások színvonalát, s – tekintettel arra, hogy egyházi személyről volt szó – a magyar katolikus egyházat is. Mint írta, ezért érezte erkölcsi kötelességének, hogy a nyilvánosság elé tárja bizonyítékait a plagizálásról. Mivel hatályos szerzői jogi törvény nem létezett, azt is hangsúlyozta, hogy Cherrier eljárásáról egyedül a közvélemény hozhat ítéletet.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. tél számában olvasható.
2012. télVezéráldozat |