A Közel-Keleten a XIX. század második felétől megszaporodtak a külföldi kutatóintézetek. Ezek az intézmények szinte kivétel nélkül ma is működnek, tudományos eredményeik elvitathatatlanok. A nagy intézetalapítási láz éppen a XIX-XX. század fordulóján érte el csúcsát – nem függetlenül az európai és amerikai nagyhatalmi politikától. Ebbe a sorozatba kapcsolódott volna be egy Magyar Keleti Archeológiai Intézet is.

Előzmények

Az 1900 előtt külföldön végzett magyar ásatások története amilyen színes, annyira rövid. Magyar műkedvelő arisztokraták már az 1860-as években is kutattak külföldön, főleg görög és római régészeti emlékek után. Ehhez az egész Európában elterjedt gyakorlathoz köthetők Mátyus Izidor Itáliában és Zichy Ferenc Cipruson végzett ásatásai is. Ázsiában végzett magyar ásatásokról viszont a századfordulóig, a Zichy Jenő-féle expedíciókig nem tudunk. Leitner Vilmos (Wilhelm Leitner) és Stein Aurél észak-indiai kutatóútjai ugyanis nem magyar, hanem brit vállalkozások voltak.
Az akkor uralkodó kultúrpolitikai szemléletmódra jellemző, hogy 1907-ben felmerült Back Fülöp Kairóban élő magyar kereskedő kezdeményezésére egy Kairói Osztrák-Magyar Intézet terve, ami végül nem valósult meg. Elképzelhetetlen, hogy Pósta Béla ne tudott volna a magyar pénzből folyó sharunai és gamhudi ásatásokról, ugyanis 1908-ban Csepregi János klasszika-filológussal együtt képviselte a kolozsvári egyetemet a kairói nemzetközi régészeti kongresszuson. Nem lehetetlen, hogy már ekkor megfordult a fejében egy hasonló keleti régészeti kutatómunka ötlete.

„Részletkérdésekkel nem foglalkozom”

1899-ben Póstát a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemre hívták professzornak az előző évben elhunyt Finály Henrik helyére. Kolozsvárott, mint az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárának igazgatója, valamint az egyetem archeológiai tanszékének vezetője szervezte és irányította a régészképzést. Olyan tanítványai – később kollegái – voltak, mint Buday Árpád, Kovács István, Roska Márton, de az egyetemi rendszeren kívüli tanfolyamaira is sokan jártak, nála kezdett például Móra Ferenc is. A szakirodalomban általában „Pósta-iskolának”, vagy „kolozsvári iskolának” nevezett régészeti műhely mintegy húsz éven át működött, egészen 1919-ig, a kolozsvári egyetem Szegedre költözéséig. Ugyanebben az évben Pósta Béla is meghalt.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. tél számában olvasható.