Hozzá nem értés, dilettantizmus, pökhendiség, érdektelenség és értetlenség, valamint szemhunyás a kisebb-nagyobb stiklik felett, ritkán egy-két odavetett dicsérő szó – ez jellemezte a Kádár-rendszer minisztériumi vezetőinek a könnyűzenei élethez való hozzáállását. A szocialista popkultúra visszásságait felelevenítő cikksorozatunk második része következik.
A rockzenei és általában véve a könnyűzenei intézményeket államigazgatási szinten a mindenkori kulturális tárca Zene- és Táncművészeti Főosztálya felügyelte. Ennek élén prominens képviselőként említhetjük meg azt a Barna Andrásnét, aki még a spanyol polgárháborúban (1936-1939) harcolt a kommunisták oldalán, majd úgy került a főosztályvezetői posztra, hogy figyelembe vették: korábban zongoratanárnőként kereste kenyerét. (Barnáné kinevezése egyes vélemények szerint annak volt köszönhető, hogy baráti viszonyt ápolt a belügy mindenható urának feleségével, Biszku Bélánéval. Amikor Biszku 1977-ben megbukott, Barnánénak is szednie kellett a sátorfáját.)
A miniszterek legtöbbször nem nyilvánítottak véleményt egy-egy ide vonatkozó ügyben, a döntéseket főosztályvezetői szintre nyomták le, de még a hivatalból érintettek is fanyalogva foglalkoztak a beat-, pop-rockzenei élet képviselőivel. Az iratok tanúsága szerint ők is igyekeztek „tovább passzolni a labdát” azoknak az intézményvezetőknek, akik valamelyest jobban konyítottak a témához, vagy legalábbis az évek során magukra szedtek annyit, hogy érdemben tudtak döntéseket hozni egy-egy ügyben.
A kulturális életet alapvetően az aczéli „3 T” (tiltás, tűrés, támogatás) határozta meg, kimondatlanul már a Kádár-rendszer kiépülésének kezdete, kimondva pedig 1968. április 1-jének „bolondos napja” óta. Aczél György – aki előbb a művelődésügyi miniszter „első feletteseként”, majd a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) felsővezetésének különböző posztjairól ragyogóan tudta befolyásolni a kulturális életet – a Politikai Akadémián tartott előadásában nevezte először nevén a gyereket, és sorolta fel a fenti három kategóriát. Abban a beszédében hangsúlyozta: a tiltott kategóriába a művészeti élet azon képviselői kerülhettek, akik kommunista-ellenes éllel nyilvánultak meg, vagy a szocialista erkölccsel szembenálló magatartást folytattak. (Azt, hogy mi minősült ezen etikai normákkal szembemenő viselkedésnek, konkrétan senki nem fogalmazta meg, éppen ezért a könnyűzenei intézményvezetők is meglehetősen rugalmasan kezelték, egyebek mellett annak megfelelően, mekkora anyagi hasznot láttak egy-egy együttesben.)
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. tavasz számában olvasható.
2012. tavaszKádár |