A mai gépkocsikon számtalan olyan funkció található, amelyek nélkül ma már nehezen lehetne elképzelni a közlekedést. Az irányváltást jelző index vagy a féklámpa alapvető tartozéka a kocsiknak. Ám ez nem mindig volt így. Az autózás hőskorszakában, a XX. század elején ezeket az eszközöket nélkülözniük kellett a sofőröknek, így a közlekedés sokkal balesetveszélyesebb volt, mint manapság. Azt kevesen tudják, hogy ezek a mindennapi vezetést megkönnyítő találmányok egyetlen személynek, egy színésznőnek köszönhetők.

Florence Annie Brigwood a vándorszínész-mesterséget alighanem a szüleitől örökölte. Édesapja szekérkészítő, édesanyja pedig Charlotte Bridgwood, egy írországi éhínség elől menekülő színésznő volt, aki – művésznevén – Lotta Lawrence-ként irányította a Lawrence Dramatic Companyt, amelyben maga is szerepelt.

Florence-t az édesanyja hamar bedobta a mély vízbe, és már háromévesen a színpadon szerepelhetett. Ahogy idősebb lett, úgy kapott egyre jelentősebb szerepeket, ám amikor elérte a megfelelő kort, édesanyja beíratta egy iskolába, és csak azután tért vissza a színpadra, hogy befejezte a tanulmányait.

Első filmszerepét 1906-ban játszotta el, majd egyre több megbízást kapott. 1907-ig körülbelül 38 kisebb filmszerepet sikerült megszereznie. 1906 végén az Edison Manufacturing Company szerződtette, mivel számos kollégájával ellentétben tudott lovagolni, a filmstúdiók pedig rendszeresen kerestek olyan színésznőket, akik el tudtak játszani például egy lovaglást is igénylő szerepet. Bár néhány alkalommal együtt jelentek meg a filmvásznon, édesanyja mégis úgy döntött, hogy visszatér a vándorló életmódhoz. A lány azonban nem csatlakozott hozzá, nem vágyott vissza a vándortársulathoz.

A kiugrást a Biograph Studios megkeresése jelentette. A stúdió egyik rendezője, D. W Griffith ugyanis egy fiatal és csinos lovas lányt keresett Harry Solter mellé, és Florence egy korábbi filmben már felkeltette az érdeklődését. Végül megkötötték a szerződést, amely elhozta neki az ismertséget. Csakhogy a stúdió a fekete-fehér filmeken egyáltalán nem tüntette fel Florence nevét, így nyerte el közismert becenevét, a Biograph-lányt. A gyorsan gyarapodó rajongótábor sokáig csak találgathatta, hogy mi a neve az egyre felkapottabb színésznőnek.

Florence eleinte keveset keresett, mindössze huszonöt dollárt egy héten, ám később, ahogy egyre ismertebbé vált, kiharcolta a fizetésemelést, és ennek az összegnek a többszörösét is megkapta.

Négy keréken

A megszerzett anyagi biztonság lehetővé tette számára, hogy megvásároljon egy autót. A kocsi abban az időben költséges mulatságnak számított, az pedig egyenesen ritkaságszámba ment, hogy egy nő saját autót vegyen. Florence hamar beleszeretett a járművezetésbe, mivel az a szabadságot jelentette számára. Ráadásul részletesen meg akarta ismerni a kocsi működését is, a visszaemlékezések szerint úgy írta le a járművét, mint „majdnem embert”, azaz szeretni és gondoskodni kell róla, amennyire csak lehetséges.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. tavasz különszám számában olvasható.