2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Vér és dekadencia: Róma nyolc leghírhedtebb uralkodója

2018. szeptember 6. 09:28 Múlt-kor

Nero, a valóban őrült (uralkodott Kr. u. 54-68)

Nero testesíti meg napjainkban a tébolyult uralkodó archetípusát, nem ok nélkül. Kompetens uralkodó volt azonban, és igen hathatós segítsége is volt ebben, mint például tanítója, az író Seneca. Mindazonáltal kétségtelenül gyilkos hajlamú volt, első áldozata mostohatestvére, Britannicus volt, akivel osztoznia kellett volna a hatalmon. Feleségét, Octaviát elhagyta szeretőjéért, Poppaeáért, majd hűtlenség koholt vádjával kivégeztette.

Nerót azzal is vádolják, hogy a terhes Poppaea halálát szintén ő okozta (a történet szerint halálra rugdosta), ennek azonban ellentmond, hogy halála után mély gyászba merült, és második felesége testét nem hamvasztatta el a római szokás szerint, hanem az egyiptomi szokásnak megfelelően bebalzsamoztatta. Ezután egy Poppaeára állítólag megszólalásig hasonlító rabszolgafiút kasztráltatott, majd elvette „feleségül”, és halott neje nevén szólította.

A népszerű mítosszal szemben nem Nero idézte elő a nagy római tűzvészt 64-ben, és nem nézte lantján játszva az égő várost – azonnal a bajba jutottak megsegítését kezdte el szervezni, valamint az újjáépítést. Kétségtelen, hogy Nero túlságosan is rajongott saját zenéjéért, illetve költészetéért – szenátorainak gyakran kellett végigülnie végtelennek tűnő előadásait, emiatt pedig az emberek hajlamosak voltak elhinni a tűzvésszel kapcsolatos híreszteléseket is.

A nép ellenszenvét tovább fokozta, amikor a leégett városrészen építette fel a „Domus Aureát”, azaz „aranyházat”, saját palotáját. Nero emellett kíméletlenül üldözte a keresztényeket, Róma hírnevét pedig megtépázta azzal, hogy a különféle játékokon, köztük a görög olimpián is neki kellett nyernie több versenyszámban akkor is, ha be sem fejezte a versenyt. Végül egy katonai lázadás vetett véget uralmának, amely után véres, háromoldalú polgárháború következett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Tiberius császár mint Jupiter isten
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár