Tragédiába torkollott az utolsó jelentős alpesi csúcs meghódítása

2020. július 14. 18:08 Múlt-kor

„Minden éjszaka látom a társaimat a Matterhorn meredek lejtőjén, ahogyan széttárt karokkal, szinte katonás rendben egymás után lefelé csúsznak: az első a vezető Croz, aztán Hadow, majd Hudson, végül Douglas. Igen, ez a kép mindig előttem lesz.” Edward Whympert életének legnagyobb sikere a sírig kísértette. Whymper a Matterhorn 1865. július 14-i meghódításával lezárt egy korszakot, de soha nem tudta elfeledni az ereszkedés elborzasztó pillanatait. A 4478 méter magas alpesi csúcs nem adta olcsón magát.

Korábban

Edward Whymper (1840-1911) londoni művészcsaládba született, amely meghatározta pályafutását. Apja, Josiah Wood Whymper akvarellfestőként, könyvillusztrátorként és fametszetkészítőként kereste kenyerét, és fiait, köztük Edwardot is megismertette a rajzolás tudományával. Edward jó rajzkészségének köszönhetően ismerkedett meg az alpinizmussal, amelyben megtalálta élete hivatását.

A fiú 20 éves korában megbízást kapott egy londoni kiadótól egy sor alpesi tájrajz elkészítésére. Edward a Közép- és Nyugati Alpokban járva (és alpinistákkal találkozva) szeretett bele a hegymászásba. 1861-től már aktívan ostromolta az Alpok ormait, és sikerült meghódítania a Délkelet-Franciaországban található Dauphiné-Alpok akkoriban legmagasabbnak hitt csúcsát, a Mont Pelvoux-ot. A csúcsra felérve Whymper szembesült vele, hogy a Mount Pelvoux-nál bizony vannak magasabb hegyek, mint például az annak közvetlen közelében fekvő Barre des Écrin, amelyet 1864-ben sikerült meghódítania.

Whymper 1861-1865 között számos expedíciót vezetett az Alpokban a Mont Blanc-tömbhöz, ahol többek között sikerült feljutnia a 3823 méter magas Mont Dolentre és a tengerszinttől 4122 méterre magasodó Aiguille Verte (zöld tű) csúcsára is. Whymper olyannyira elmerült az alpinizmus világában, hogy egy sátrat is tervezett. A klasszikus háromszög formájú Whimper-sátrak kisebb változtatásokkal egészen a 20. század közepéig igen népszerűek voltak.

Whymper diadalt diadalra halmozott, de az Alpok hetedik legmagasabb hegycsúcsa, a 4478 méter magas, a mai svájci és olasz határ menti Matterhorn nem adta meg magát. Whymper 1861 és 1865 között nyolc alaklommal próbálta meghódítani a csúcsot, mindannyiszor sikertelenül. A Matterhorn megmászása eközben igazi „versenyfutássá” vált, ugyanis egy olasz alpinista, Jean-Antoine Carrel is szemet vetett az oromra. Carrelt az egyéni dicsőség mellett a hazaszeretet is fűtötte, mivel úgy vélte, hogy egy olasznak és nem egy angolnak illene előszőr a Matterhorn tetejére lépni.

Whymper, aki számos kudarcot átélt a délnyugati hegygerincen, új útvonalról, északkeleti irányból próbálta meghódítani a csúcsot. Whymper hét fős csapata 1865. július 13-án indult a Svájc déli határvidékén fekvő Zermattból. Másnap hajnalban megkezdték a mászást. Whymper és csapata akadálytalanul tört a hegytető felé, amelyre 13:40-kor sikerült feljutniuk. Ugyanazon a napon egy másik útvonalon a rivális Carrel is oda tartott. Délután két óra tájban Whymper és egyik társa, Michel Croz a csúcsról figyelték Carrel és csapata küzdelmét. Whymper és Croz heves kiáltozásba kezdtek, hogy felhívják a felfelé törő olasz figyelmét, aki miután kiszúrta őket és rádöbbent, hogy megelőzték 200 méterre a csúcstól, csalódottan visszafordult.

Whymperék egy órát töltöttek a Matterhorn tetején, majd megkezdték a leereszkedést. A hét hős egy közös kötélen mászott lefelé. Elől ment Croz, őt követte a fiatal, mindössze 19 éves, tapasztalatlan Douglas Robert Hadow, aki a leereszkedés folyamán megcsúszott és elsodorta az előtte lévő Crozt. Mindkét férfi zuhanni kezdett a meredek lejtőn, magukkal rántva a kötélhez kötött Lord Francis Douglast és Charles Hudsont.

A helyi vezetőként felfogadott, Zermattból származó Peter Taugwalder volt az ötödik a sorban; a férfi, miután meghallotta Croz ordítását ösztönszerűen cselekedett, és megpróbálta belefúrni magát a sziklás talajba. Whymper és Taugwalder fia, aki utolsó volt a sorban, is hasonlóan cselekedett. A zuhanó férfiakat azonban nem tudták megtartani. Whymper később, így emlékezett vissza a tragikus pillanatokra:

„(…) amint meghallottuk Croz kiáltását, Taugwalder és én megpróbáltunk minél szilárdabban megkapaszkodni a sziklákba. Mi kitartottunk, de a kötél Taugwalder és Lord Douglas között elszakadt. Két-három másodpercig még láttuk, ahogy szerencsétlen társaink a hátukon szánkáznak le a meredek lejtőn és széttárt karjaikkal próbálják lassítani magukat, menteni életüket, majd egyenként eltűnnek a mélyben. Attól a pillanattól fogva, hogy a kötél elszakadt, képtelenség volt megmenteni őket.”

Edward Whymper, Taugwalder és a fia végül sikeresen lejutottak a hegyről, de örömüket beárnyékolta négy társuk tragédiája. Az utolsó nagy kihívást jelentő alpesi csúcs, a Mettterhorn megmászásával véget ért az Alpok meghódításának aranykora.