2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Templomba járó katolikus volt az FBI legkártékonyabb szovjet „téglája”

2022. május 18. 16:29 Múlt-kor

Dr. Jekyll és Mr. Hyde

Sokak szerint az FBI története során senki más nem fejtett ki olyan káros kémtevékenységet, mint Hanssen. Két évtizedes kémtevékenysége során több ezer titkosított dokumentumot adott át a szovjeteknek, amelyek többek között az amerikai atomprogrammal kapcsolatos adatokat tartalmaztak, de azt is megtudhatták, hogy az amerikai elnökök szükségállapot esetén hova menekülnének, és tudomást szereztek a washingtoni szovjet nagykövetség alatt az amerikaiak által építtetett alagútról, valamint egyes megfigyelési és lehallgatási módszerekről is.

Egy 2003-as igazságügyminisztériumi jelentés igyekezett leszámolni azzal a széles körben elterjedt tévhittel, hogy a férfi főként ravaszságának, kiterjedt számítógépes ismereteinek, valamint annak köszönhette, hogy nagyon hosszú ideig sikerült elkerülnie a lebukást, hogy személyesen sohasem találkozott szovjet ügynökökkel.

A dokumentum készítőinek álláspontja szerint szó sincs arról, hogy Hanssen mesterkém lett volna, sokkal inkább az FBI megfelelő biztonsági intézkedéseinek hiánya okolható azért, hogy a férfi hosszú éveken át fejthette ki káros tevékenységét.

A jelentés szerint a 80-as évek közepére már nyilvánvalóvá vált, hogy a „pimasz és nemtörődöm” Hanssen többször megsértette a titkosított iratok kezelésére vonatkozó biztonsági előírásokat. Előbb titkos információkat árult el egy szovjet disszidensnek annak kikérdezése közben, majd már a 90-es években egy alkalommal meghekkelte az FBI számítógépes rendszerét.

Később a brit hírszerzésnek is átadott adatokat egy titkos FBI-nyomozásról. Ennek ellenére, az FBI „kulturális és szervezeti” hiányosságai miatt nem léptek fel ellene a kellő eréllyel. A legfontosabb talán azonban az, a szervezet tagjainak körében elterjedt hiedelem volt, amely szerint az FBI-ban egyszerűen nem lehet tégla, annak ellenére, hogy többen név szerint is megnevezték Hanssent mint potenciális szovjet kémet.

Hanssen számára az egyik fő motiváló tényező feltehetően a pénz lehetett, mivel a szovjetek közel másfél millió dollárt fizettek neki pénzben és különböző értéktárgyakban. Maga Hanssen letartóztatása után erre hivatkozott az FBI-nak. Egyik szovjeteknek írt levelében kijelentette, hogy 14 évesen határozta el, hogy kettős ügynök lesz, miután olvasta a szovjeteknek kémkedő MI6-ügynök, Kim Philby könyvét. Állítása azonban aligha lehet helytálló, tekintve, hogy Philby önéletrajza 1968-ban jött ki, amikor Hanssen már 24 éves volt.

Máskor így fogalmazott az őt kikérdező nyomozóknak azzal kapcsolatban, mit vitte rá a kémkedésre: „Félelem és düh. (...) Félelem a kudarctól, és attól, hogy nem tudom eltartani a családomat.” Dühöt az FBI-jal szemben érzett, amely folyamatosan megakadályozta az előléptetését. Kettős ügynökként fontosnak érezhette magát, nem süppedt bele az unalmas hétköznapokba, sőt, egyenesen felvillanyozta, hogy – mint mondta – olyan lehetett, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Robert Philip HanssenA Hanssen letartóztatása után felfedezett csomag, amelyben 50 000 dollár volt elrejtveEric O'Neill FBI-ügynök a Wolftrap patak feletti gyaloghídon, amelyen Hanssen számos csomagot helyezett el tevékenysége soránRendőrségi kordon Hanssen háza körül, a virginiai ViennábanHanssen letartóztatása az FBI felvételénLouis Freeh FBI-igazgató bejelenti Robert Philip Hanssen letartóztatását. egy sajtótájékoztatón, mögötte George Tenet CIA-igazgató látható
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár