2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szobrot kapott Szepesi György, az Aranycsapat tizenkettedik tagja Angyalföldön

2022. február 7. 12:02 MTI

A száz éve született Szepesi György Pulitzer-emlékdíjas, Prima Primissima-díjas újságírónak, sportriporternek, a magyar rádiózás legendájának, az Aranycsapat tizenkettedik tagjának állítottak szobrot a XIII. kerületi Hajdú utcai pihenőparkban pénteken – tájékoztatta a kerületi önkormányzat az MTI-t.

A díszpolgár századik születésnapja

A képviselő-testület 2020-ban döntött úgy, hogy szobrot állít a hazai sporttörténelem kiemelkedő egyéniségének, Budapest és a XIII. kerület díszpolgárának születésének 100. évfordulója alkalmából – írták.

Három alkotásból választottak

A meghívásos pályázaton három alkotó vett részt.

A szakértői bizottság Erős Apolka Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész „Az Aranycsapat tizenkettedik tagja” című pályaművét javasolta megvalósításra.

A régi Angyalföld emlékét őrizte

Tóth József (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) polgármester – a közlemény szerint – ünnepi beszédében Szepesi György szavait idézte: „lelkem mélyén a mai napig látom gyermekkorom Angyalföldjének minden utcáját, házát, minden egyes szegletét. Bennem nem tűnt el a régi Angyalföld képe”.

Szepesi György 2018. július 25-én, kilencvenhat éves korában hunyt el, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Szepesi György 1970-ben
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár