2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szinte a teljes emberi történelmet végigkísérte a koponyalékelés, mint orvosi beavatkozás

2022. április 3. 15:57 Múlt-kor

Ókori doktorok

A koponyalékelés metódusa fennmaradt az ókori kultúrákból is. A négyezer éves, Smith-papirusz néven ismert egyiptomi szövegben például a következő szerepel:

„Először is borotváld le a beteg haját egy éles, lapos kővel, míg a segéded megélezi a többi követ. Ha lehetséges, itasd le a beteget, majd végy magadhoz hat erős férfit, hogy lefogják, amíg átvágod a bőrt és lyukat kalapálsz a koponyába. Gyorsan hajtsd végre a műveletet és ne törődj a páciens kiáltozásával. Sárral, vagy szorosan odakötözött fakéreggel fedd le a lyukat.”

Végső tanácsként hozzáteszi, hogy a remény a legjobb orvosság.

Nemcsak az egyiptomiak, hanem az ókori görögök is foglalkoztak az aggyal. Az i. e. 460 körül született Hippokratész volt az első, aki a fejsérüléseket megfigyelve arra jutott, hogy az agy két fele képes a független működésre.

Ebből kifolyólag nagy pártolója volt a trepanációnak is, habár azt is előrelátta, hogy a tudomány képes lesz majd ennél hatékonyabb beavatkozásokra is. Az i. sz. második században élt Galénosz évszázadokig meghatározta az orvostudomány metodikáját. Amikor Rómában élt, megkapta a lehetőséget, hogy a Colosseum gladiátorait kezelje.

A tapasztalatait később összefoglalta, műve kéziratainak másolatai pedig a középkori Európában is fennmaradtak. Több növényi altatószerrel is kísérletezett, így a nadragulyával, a csattanó maszlaggal, a mákkal vagy éppen a mandragórával.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Egy 16. században élt középkorú inka nő trepanált koponyájaAgyműtét egy 14. századi angol miniatúránHieronymus Bosch: A bolondság gyógyítása (1494)Rembrandt: Az érintés allegóriája (1624-25)18. századi trepanáló eszközAgyműtétre készülő orvosok a 20. század második felében
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár