2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szerte a világban ma is látható Kleopátra királynő építészeti öröksége

2020. december 16. 14:22 Múlt-kor

„Kleopátra tűi”

Az alexandriai kikötőre néző Caesareum templom bejáratához Kr. e. 12-13-tól két obeliszket állítottak a római megszállók. Az eredetileg Héliopoliszban álló vörös gránit oszlopokat III. Thotmesz fáraó emeltette a Kr. e. 15. században.

Az obeliszkeket, melyek közül az egyik 209, míg a másik 224 tonnát nyom, és kb. 21 méter magasak, félrevezető módon „Kleopátra tűi” néven ismerte meg a világ. Annak ellenére ugyanis, hogy valószínűleg a királynő is tervbe vette az obeliszkek Alexandriába történő szállítását, nem sok közük van Egyiptom utolsó fáraójához.

Az obeliszkek még ma is megcsodálhatóak, ám már régóta nem Egyiptomba kell utaznia annak, aki látni szeretné őket. Az egyik 1878 óta Londonban található. Átszállítása előtt az obeliszket egy vitorlássá alakított, Kleopátra névre keresztelt hatalmas vashengerbe zárták, amelyet egy Olga nevű gőzös után kötöttek. A különös „hajóhad” három héten át zavartalanul folytatta útját, ekkor azonban bekövetkezett a katasztrófa.

1877. október 14-én a Vizcayai-öbölben egy óriási vihar következtében a Kleopátra teljesen irányíthatatlanná vált. Az Olgáról egy hatfős mentőcsapatot küldtek segítségül, de az önkéntesek elmerültek a hánykolódó tengeren. Viszont Henry Cartert, a Kleopátra kapitányát hatfős legénységével együtt sikerült megmenteni.

Az eltűntnek hitt Kleopátrára végül spanyol halászhajók találtak rá négy nappal a katasztrófa után. Az Olga közben kikötött az angliai Falmouthban, ahol a legénység egyik tagjára egy távirat várt, amely első gyermeke megszületéséről tájékoztatta. Az üzenet címzettje azonban a tengerbe veszők egyike volt, így már nem olvashatta el a jó hírt.

A Kleopátra végül 1878. január 21-én ért partot Londonban, „Kleopátra tűjét” pedig szeptember 21-én állították fel Londonban. A másik „tű” költöztetése közben nem merültek fel hasonló problémák. 1880-ban szállították el a Caesareum romjai elől New Yorkba, és 1881 januárjában már fel is állították a Central Parkban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Szent Péter tér egy ismeretlen alkotó 17. századi festményénKleopátra tűje eredeti helyén az egyiptomi Alexandriában, Angliába szállítása előttAz obeliszk előkészítése az Angliába való szállításra, 1877.Franck Goddio francia régész (b) és Snaa Fouad Zaki, a Kairói Múzeum kurátora Kleopátra fia, Caesarion fejszobrával a párizsi Roissy repülőtéren 2006. november 16-án. A fekete gránitból készült szobrot Goddio találta meg az alexandriai kikötő mélyén.A denderai Hathor-templom, az egyetlen, többé-kevésbé Kleopátra-kori állapotában fennmaradt épület EgyiptombanKleopátra Alexandre Cabanel francia festő tanulmányán, amelyet a „Kleopátra mérgeket próbál ki elítélteken” című festményéhez használt fel 1887-ben. Az eset Plutarkhosz „Párhuzamos életrajzok” című művéből ismert.
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár