2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szerte a világban ma is látható Kleopátra királynő építészeti öröksége

2020. december 16. 14:22 Múlt-kor

Caligula obeliszkje

A Róma városának látképéhez közel két évezrede hozzátartozó hatalmas vörös gránitoszlop az ókori Egyiptom utolsó obeliszkje volt. Az építmény kultúrtörténeti jelentősége vitathatatlan, ugyanis ennek köszönhető, hogy a római hódítók átvették ezt az építménytípust.

A 33 méter magas obeliszk – amelyet Kleopátra parancsára valamikor a Kr. e. 30-as években készítettek el – szintén részét képezte a korábban már említett alexandriai épületkomplexumnak: a Caesareum mögött, a városra néző hatalmas téren, a Forum Iuliumon (később Forum Augusti) állították fel.

Kleopátra valószínűleg egy hatalmas, földre rajzolt lapóraszámlap, vagyis solarium mutatójának, gnómonjának szánta, amely az általa vetett árnyék segítségével mutatta volna az időt.

Az obeliszk nem sokáig maradt Alexandriában: a Kr. u. 37 és 41 között uralkodó Caligula császár Rómába vitette, ahol az édesanyja, Agrippina kertjében épített (és csak Nero császár uralkodása alatt befejezett) ún. circusban állíttatta fel.

A gránitoszlop a középkorban a keresztény mitológia részévé vált. Elterjedt ugyanis a legenda, hogy az obeliszket maga Salamon király készítette el. Ráadásul azon a helyen állt, ahol Nero Kr. u. 64-ben hatalmas vérengzést rendezett a Róma felgyújtásával vádolt keresztények között.

A hagyomány szerint az áldozatok egyikét, Péter apostolt az obeliszktől nem messze feszítették keresztre. Az építményt végül – egy tetejére helyezett kereszttel kiegészítve – V. Sixtus pápasága alatt, 1586-ban szállították át a Szent Péter térre. Az obeliszk a kereszténység pogányok felett aratott győzelmének szimbólumává vált.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Szent Péter tér egy ismeretlen alkotó 17. századi festményénKleopátra tűje eredeti helyén az egyiptomi Alexandriában, Angliába szállítása előttAz obeliszk előkészítése az Angliába való szállításra, 1877.Franck Goddio francia régész (b) és Snaa Fouad Zaki, a Kairói Múzeum kurátora Kleopátra fia, Caesarion fejszobrával a párizsi Roissy repülőtéren 2006. november 16-án. A fekete gránitból készült szobrot Goddio találta meg az alexandriai kikötő mélyén.A denderai Hathor-templom, az egyetlen, többé-kevésbé Kleopátra-kori állapotában fennmaradt épület EgyiptombanKleopátra Alexandre Cabanel francia festő tanulmányán, amelyet a „Kleopátra mérgeket próbál ki elítélteken” című festményéhez használt fel 1887-ben. Az eset Plutarkhosz „Párhuzamos életrajzok” című művéből ismert.
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár