Sokáig felváltva tűrték el és üldözték a buddhizmust a kínai uralkodók

2021. április 11. 16:54 Múlt-kor

Korábban

Jecseng, az örök háborúskodás terepe

Az, hogy a buddhizmus Jecseng városában is elterjedt, egyáltalán nem meglepő. Először is, a város északon feküdt, egy olyan területen, ahol – ahogy arra korábban utaltunk – a politikai vezetés idegen eredetű volt, így sokkal inkább mutatkozott toleránsnak és befogadónak egy külföldről érkező vallás iránt, mint a déli uralkodók; másodszor, Jecseng állandóan a dinasztikus háborúk ütközőzónájában volt, ezért a buddhista tanok biztonságot és megnyugvást kínáltak a háborúskodásba belefáradt népesség számára.

A buddhizmus mindezek ellenére számos ellenzőre talált Jecsengben. 446-ban például az északi Vej-dinasztia uralkodója, Tai Wudi császár parancsba adta, hogy az összes buddhista szerzetest meg kell ölni, a szobrokat pedig el kell pusztítani.

Az ámokfutást egy másik Wudi császár 574-ben folytatta (Északi Csou-dinasztia), a legnagyobb pusztítást azonban kétségkívül a Tang-dinasztiába tartozó, a szerzetesek látványát bevallottan nem bíró, a buddhistákat adóelkerülőknek tartó Vu-cung császár végezte, aki 845-ben 4600 buddhista kolostor és 40 ezer templom lerombolását rendelte el.

„Buddha barbár volt, aki nem beszélte Kína nyelvét és furcsa stílusú ruházatot viselt. A beszédei nem érintették az ősi királyainkat és az öltözködése sem felelt meg a törvényeinknek. Nem értette a kötelességeket (…) sem az apa és a fia szeretetét” – a Tang-kori próza ünnepelt mestere, a konfucianizmus tanait filozófiai műveiben védelmező Han Jü élesen mutatott rá azon jellemzőkre, amelyek végül a buddhizmus vesztét okozták.

Az első üldöztetések óta nem sokat változott a buddhizmust támadók alapvetése a vallást illetően: ugyanúgy idegennek tartották, a másik gyakran hangoztatott ellenvetés pedig az volt, hogy a buddhisták kivonták magukat a társadalomból, de sokakat zavart a templomok és kolostorok gazdagsága és adómentessége is.

előző oldal következő oldal 3 / 4