2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Sohasem uralkodhatott a Róma és Egyiptom közös örökösévé kikiáltott „kis Caesar”

2019. szeptember 16. 18:24 Múlt-kor

A végső leszámolás

Kleopátra és Antonius Kr. e. 34 őszén hivatalosan is kihirdették gyermekeikkel kapcsolatos szándékaikat az úgynevezett „alexandriai adományok” formájában: az ünnepélyes szertartássorozat keretében saját magukat a perzsa és az egyiptomi hellenisztikus birodalmak örököseivé nyilvánították.

Antonius az ünnepségen a római Bacchus (a görög Dionüszosz) és az egyiptomi Ozirisz isteneknek öltözve jelent meg, míg Kleopátra a megszokott Vénusz (a görög Aphrodité) és az egyiptomi Ízisz jelképeivel.

Arany trónusaikon ülve felosztották az Antonius által nemrég meghódított keleti területeket és több római területet gyermekeik között, Kaiszariónt Egyiptom örököséül jelölték ki.

Antonius levelet küldött Rómába, kérve, hogy a szenátus erősítse meg ezen intézkedéseit, Octavius számára azonban ez felért a területek Rómától való elidegenítésével, így cselekednie kellett.

Kr. e. 31-ben Octavius erői legyőzték Antonius és Kleopátra seregét az észak-görögországi Actiumnál, és partra szálltak Egyiptomban. Antonius és Kleopátra öngyilkosságot követtek el, sorsukra hagyva a gyermekeket.

Octavius névleg oltalma alá vette Kaiszariónt, valamint Antonius és Kleopátra három gyermekét (az ikerpár Alexandrosz Hélioszt és Kleopátra Szelénét, valamint a kis Ptolemaiosz Philadelphoszt), a tizenéves Kaiszarión azonban saját kíséretével elszökött az országból.

A feltételezések szerint Kaiszarión talán Etiópián keresztül igyekezhetett a távoli Indiába jutni, ahol viszonylagos biztonságban tudhatta volna magát, Octavius azonban nem volt hajlandó egyetlen vetélytársát futni hagyni.

Kaiszarión tanítója, Rhodón tanácsára – akinek hűségét lehetséges, hogy Octavius korábban megvásárolta – visszafordult, hogy tárgyalásos úton rendezze a helyzetet Octaviusszal, aki Egyiptom trónját ígérte neki.

Kaiszariónnak azonban csalódnia kellett: habár a források nem tiszták a körülményeket illetően, abban egyetértenek, hogy Octavius megölette az ifjút.

A Ptolemaiosz-dinasztia többé nem uralkodhatott Egyiptomban: a hamarosan Augustus Caesar néven egyeduralmi rendszert kialakító Octavius római provinciává tette az országot, Kleopátra és Antonius gyermekeit pedig nővére, Octavia vette magához.

Egyedül Kleopátra Szeléné további sorsáról maradt fenn adat, mivel őt később II. Juba numidiai és mauretaniai uralkodóhoz adták feleségül.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A szőnyegből előbújt Kleopátra Caesarnál (kép forrása: cularthis.blogspot.com)Kleopátrát és Kaiszariónt Ozirisz és Ízisz színe előtt ábrázoló faragvány Egyiptomban (kép forrása: brewminate.com)Kaiszarión kevés fennmaradt szoborábrázolásainak egyike (kép forrása: Pinterest)Vincenzo Camuccini: Caesar halála (1806) (kép forrása: Wikimedia Commons)Reginald Arthur: Kleopátra halála (1892) (kép forrása: Wikimedia Commons)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár