Sivatagi internálótáborokba zárta az USA az „ellenséges idegennek” titulált lakosait

Fellángoló idegengyűlölet

A támadást követően az amerikai katonai vezetés komolyan tartott a nyugati part elleni átfogó japán támadás veszélyétől, amelynek előkészítésében és kivitelezésében fontos szerepet tulajdonítottak a térségben élő japán származású lakosoknak, akiknek hűségében és „hazafiságában” erősen kételkedtek.

Az idegengyűlöletre egyébként is fogékony lakosság kémeknek és árulóknak tartotta a japán-amerikaiakat – a nyugati parton megjelenő napilapok szenzációs szalagcímei szabotőrökről, a japán flottával fényjelekkel kommunikáló helyiekről, a kaliforniai partok fölött köröző japán repülőgépekről számoltak be, sőt, az egyik cikk írója szerint a japán-amerikaiak paradicsomföldjein a növényeket védő kis ernyők mindig a legközelebbi légitámaszpont felé mutatnak.

Roosevelt 1937-ben még meleg hangú leveleket váltott Nomura Kicsiszaburóval, a Pearl Harbor-i támadás idején nagyköveti pozícióban lévő egykori admirálissal. Az amerikai elnök keze nem remegett meg, amikor aláírta az Egyesült Államok hadüzenetét.

A japán-amerikaiakkal szembeni bizalmatlanság a katonai körökben is elhatalmasodott, különösen miután 1941. december 11-én John L. DeWitt altábornagyot nevezték ki a nyugati védelmi parancsnokság élére. A bigott, bizalmatlan, vérbeli bürokrata katonatiszt számos alkalommal kifejtette a sajtónak, hogy „egy japó mindig is japó marad (...) függetlenül attól, hogy amerikai állampolgár-e”. Vezérkara felállítása után alig egy héttel azzal a javaslattal állt elő, hogy a 14 évnél idősebb „ellenséges idegeneket” (azon amerikai állampolgárok, akik olyan országból származnak, amellyel az Egyesült Államok hadban áll) internálják az ország belső területein felállítandó táborokba, s tartsák őket fegyveres őrizet alatt.

Noha a hadseregben is sokan megkérdőjelezték egy ilyen intézkedés alkotmányosságát és katonai indokoltságát (konkrét bizonyítékok hiányában), több ezer japán-amerikai otthonát kutatták át arra hivatkozva, hogy nem vonatkozik rájuk az Alkotmányba foglalt „indokolatlan házkutatás elleni védelem”, mivel nem-állampolgár családtag is él velük. Az amerikai fegyveres erőknél szolgáló japán-amerikaiak elbocsátása is megkezdődött: az állampolgársággal rendelkezőket is „ellenséges idegennek” minősítették és szellemileg vagy fizikailag alkalmatlannak nyilvánították.

1942. február 16-án Franklin Delano Roosevelt elnök aláírta a 9066-os elnöki rendeletet, amelyben felhatalmazta a hadügyminisztert és az illetékes katonai vezetőket arra, hogy szükség szerint tetszőleges katonai körzeteket jelöljenek ki, melyeknek bármely lakója kitelepíthető volt. A rendeletben körvonalazott intézkedéseket katonai szükségszerűséggel magyarázták.

A rendelet név szerint nem említett ugyan egyetlen etnikai csoportot sem, mégis elsősorban a nyugati parton élő japán-amerikaira alkalmazták. Roosevelttől eltérően Roger Daniels történész ezt az alkalmat, s nem a Pearl Harbor-i támadás napját nevezte a „szégyen napjának”, hiszen a rendelet értelmében mintegy 80 ezer amerikai állampolgárt kényszerítettek koncentrációs táborba, nem ritkán négy évre.

A táborokat nem sokan nevezték koncentrációs tábornak (Roosevelt maga igen) – különösen miután az amerikai közvélemény tudomást szerzett a náci haláltáborok létezéséről – helyette az internálótábor vagy a háborús gyűjtőtábor megjelölést használták. Noha az amerikai táborok valóban nem haláltáborok voltak, faji-etnikai kritériumok által kiválasztott személyeket tartottak fogva szögesdrót mögött, fegyverrel őrizve őket, állampolgári jogaiktól megfosztva.

Bár nem ez volt az első példa arra, hogy a nemzetbiztonságra hivatkozva kiterjesztették a szövetségi kormány efféle jogköreit, erre az adott helyzetben a katonai szakértők zöme sem látott semmi okot. Ezt bizonyítja, hogy Kaliforniában, ahol a lakosság alig 2%-a volt japán származású, legtöbbjüket internálták, miközben Hawaii-on, amelyet az első súlyos japán támadás ért, és ahol a lakosság csaknem 30%-a japán származású volt, az érintettek alig 1%-a került internálásra, hiszen a japán munkaerő nélkül mind a polgári, mind a hadigazdaság összeomlott volna.

1. Fellángoló idegengyűlölet
2. A kitelepítés
3. Az ellenállás
4. Az internálás kérdése a bíróság előtt

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

maják

• Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
• Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
• Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
• A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
• Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
• A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
• A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
• A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
• A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban