2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el

2020. március 26. 10:48 Czókos Gergő

Rasszista kommunisták

Szinte azonnal széles körű tisztogatássorozat vette kezdetét. A rezsim legfőbb célpontjai kezdetben az állami tisztviselők, a katonaság, valamint a rendőrség tagjai voltak. A vörös khmerek nem nézték jó szemmel, ha valaki képes volt önálló véleményalkotásra, ezért az értelmiségieket különösen üldözték. A mérnöki, tanári és orvosi szakmát is kapitalista foglalkozásoknak bélyegezték, és elégettek minden diplomát. Az értelmiségieknek még a szemüvegeiket is ki kellett dobniuk, mivel a tárgyat a kommunisták a műveltség jelének tekintették. Az iskolákban a korábbi tantárgyak helyett a mezőgazdasági termeléshez szükséges gyakorlati ismereteket kezdtek el oktatni.

A vallást eltörölték. Azok a buddhista szerzetesek, akik nem adták fel hivatásukat, biztos halálra számíthattak. Számuk 60 ezerről mintegy ezerre csökkent. A muszlim vallású csam kisebbség mecseteit lerombolták, Koránjaikat elégették, és akkor, amikor mindenki egy falat húsért imádkozott, egyedül nekik adtak disznóhúst – vallásuk miatt azt ugyanis nem ehettek. A 250 ezres közösség majdnem fele pusztult bele a Pol Pot-rezsim ténykedésébe.

A kínai és vietnami kisebbséget elsősorban városias életformájuk, valamint az üzleti életben betöltött meghatározó szerepük miatt üldözték, de a faji-nemzetiségi megkülönböztetés sem állt távol a sokak által csak vörös fasisztának nevezett kambodzsai kommunistáktól. A tisztogatásoknak 1979-ig mintegy 100 ezer vietnami és 225 ezer kínai esett áldozatul.

A kannibál tanítónő

A vörös khmerek célja az ego teljes kiiktatása volt. Az emberek értékét csakis az szabta meg, hogy munkájukkal mennyire szolgálták a rezsim vezetői által megálmodott utópia megvalósulását. Aki balesetet szenvedett, csupán „munkaerőtől fosztotta meg az Angkart”, vagyis a Szervezetet (a Kambodzsai Kommunista Párt 1977-től így hivatkozott magára).

Mindenkinek fekete ruhát kellett hordania, az étkezések pedig közösek voltak. A családi kötelékeket mint potenciális ellenállási gócokat igyekeztek teljesen elvágni. A fiataloknak gyakorta kellett megfigyelniük a szüleiket. Senki sem mutathatta ki az érzéseit, nem káromkodhatott, és a vitának, valamint a panaszkodásnak sem volt helye.

A rabszolgasorba süllyesztett városlakók általában napi 11-12 órát dolgoztak, de előfordult, hogy hajnaltól egészen késő estig kint voltak a földeken. Pihenőnapok általában tíznaponta voltak, de néha még ennyi sem adatott meg a végletekig kimerült kényszermunkásoknak.

A falusiak korlátozott mennyiségben gyümölcsöt és húst is ehettek, a városi deportáltak egyetlen élelme azonban a négy kávéskanálnyi rizst tartalmazó rizsleves volt. A legtöbben valamilyen kiegészítő táplálék után néztek: békák, kígyók, mókusok és csigák mellett különböző növényeket fogyasztottak. Voltak, akik még a korpát is elették a disznók elől. Az éhezés leszoktatta az embereket az önálló gondolkodásról, és engedelmessé tette őket. Már akkor is hálásak voltak, ha néhanapján nagyobb fejadagot kaptak.

Néhányan végső kétségbeesésükben emberevésre adták a fejüket. Egy tanítónőt kislánya szeme láttára vertek agyon, miután halott nővére testrészeiből evett, egy másik esetben pedig egy kórházi szoba betegei fogyasztották el egyik elhunyt társukat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Pol Pot
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár