2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Pestis idején a feltámadó holtaktól is rettegtek a középkori németek

2020. szeptember 8. 15:58 Múlt-kor

Eltérő magyarázatok

Az új tanulmány rámutat a keresztény temetők szélén, arccal lefelé temetett holttestek számának jelentős növekedésére a 14. és 17. század között. A kutatók érvelése szerint Európa e részén ez volt a korabeli néphit szerint az elsődleges módja a rosszindulatú élőholtak semlegesítésének.

Más régészek szerint lehetnek egyéb magyarázatok is: a halálos járványok idején e szimbolikus temetkezési szokás lehetett akár egy segélykiáltás, egy elkeseredett útkeresés része, hogy véget vessenek valahogy a borzalmaknak.

„Ha valaki súlyosan megbetegedett, az Istentől való büntetésnek tűnhetett” – mondta Petar Parvanov, a budapesti Közép-Európai Egyetem régésze, aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében. „Az arccal lefelé való temetkezések módot adtak arra, hogy felhívják a temetésen részt vevők figyelmét valamire – a társadalom valahogyan túl sok bűnt engedett meg, és bűnbánást akartak mutatni.”

Sandra Lösch, a tanulmány társszerzője és a Berni Egyetem fizikai antropológiai tanszékének vezetője szerint a következő lépés maguknak a temetkezéseknek a vizsgálata lenne, hogy esetleg közvetlenebb kapcsolatot találjanak köztük és a járványkitörések között.

Az eltemetett személyek DNS-mintáinak vizsgálatával például lehetséges, hogy szekvenálhatók lennének konkrét pestismikrobák, míg a csontok és fogak izotópos elemzése „lehet, hogy a populáció többi részétől eltérő étrendet vagy földrajzi származást mutatna”, ami újabb alternatív magyarázatot adna a szokatlan temetkezésekre.

Mivel a különböző helyi régészcsapatok által elvégzett ásatások részletei gyakran nem kerülnek publikálásra, Alterauge reméli, hogy az elkövetkező években újabb bizonyítékok kerülnek majd elő, ahogy a régészek újravizsgálják a régebben feltárt temetkezéseket, vagy a szokatlan középkori temetkezésekre új szemszögből tekintenek. „Biztos vagyok benne, hogy vannak odakint további példák” – mondta az antropológus.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vámpírnak tartott halott semlegesítése a kora újkorban (kép forrása: Pinterest)Louis-Félix Amiel: III. Pipin király (1837) (kép forrása: Wikimedia Commons)Egy „Wiedergänger” elhagyja sírját egy 16. századi német illusztráción (kép forrása: Wikimedia Commons)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár