2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Pestis idején a feltámadó holtaktól is rettegtek a középkori németek

2020. szeptember 8. 15:58 Múlt-kor

Szentekből számkivetettek

A kora és érett középkorban (körülbelül 950-től 1300-ig) az a kevés holttest, amelyet arccal lefelé temettek el, jellemzően a templomkert közepén, vagy akár a szent épületen belül került elhelyezésre.

Némelyüket ékszerekkel, finom kelmékkel és írószerekkel temették el, ami arra utal, hogy jobbára arisztokratákról és magas rangú klerikusokról van szó, akik az Isten előtti megalázkodás szimbólumaként választották e testhelyzetet.

Történelmi példa erre III. (Kis) Pipin frank király, Nagy Károly császár édesapja, aki a feljegyzések szerint saját apja vétkeiért való vezeklésül kérte, hogy arccal lefelé temessék el a párizsi Saint-Denis székesegyház bejárata előtt.

A 14. század elejétől azonban egyre több ilyen temetkezés látszik Európában, ezek közül sok már a kijelölt temetők határain kívül. E váltás egybeesik az 1347-ben kezdődött nagy pestisjárvánnyal, a fekete halállal, amely emberek millióival végzett szerte a kontinensen az évszázad során.

„Valami megváltozik” – mondta Alterauge, aki jelenleg a Heidelbergi Egyetem doktorandusza. Ahogy a betegség elkezdte egyre gyorsabban ölni az embereket, a közösségek már nem tudtak lépést tartani vele, és az oszladozó holttestek látványa lassan a mindennapok ismerős, ám mindazonáltal felkavaró részévé vált.

A holttestek felpuffadtak, aminek következtében helyzetet váltottak, és gázokkal feltelt emésztőrendszerük nyugtalanító, váratlan hangokat keltett. A hús elsőre megmagyarázhatatlan alakzatokban indult oszlásnak, vagy száradt ki, azt az illúziót keltve, mintha a haj és a körmök a halál után tovább nőnének.

„Az oszladozó holttestek mozognak, csattogó hangokat adnak ki. Könnyen úgy tűnhet, mintha megenni próbálnák magukat, vagy halotti leplüket” – mondta Alterauge.

A látottak megmagyarázására a középkori németek könnyen átvehették a tőlük keletre már elterjedt  elképzeléseket az élőhalottakról. „Nálunk hiányzik a vámpírok fogalma Németországban” – mondta az antropológus, „de a 14. század közepén megjelenik a mozgó holttestek gondolata.” E mítoszok valószínűleg a szláv folklórból kerültek át a németbe.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vámpírnak tartott halott semlegesítése a kora újkorban (kép forrása: Pinterest)Louis-Félix Amiel: III. Pipin király (1837) (kép forrása: Wikimedia Commons)Egy „Wiedergänger” elhagyja sírját egy 16. századi német illusztráción (kép forrása: Wikimedia Commons)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár