2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében

2019. május 14. 14:35 Csernus Szilveszter

Mi volt az egyezményben?

A Nemzetgyűlés által megszavazott 1946: XV. törvénycikk tehát legitimálta a február 27-én Budapesten megkötött magyar és szlovák nyelvű lakosságcsere-egyezményt. Clementis ekkor továbbra is a magyarkérdés megoldásának részeredményeként tekintett a lakosságcserére, mert még Budapesten a jelenlévő magyar politikusokat továbbra is 200 ezer kitoloncolandó befogadására biztatta. Ezt az FKGP mellett Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád is egyhangúan utasította vissza.

Az egyezmény egyik fele a magyarországi „cseh és szlovák” nemzetiségűekre vonatkozott (a cseh népelem említése államközi formalitás volt, Magyarországon nemigen számolhattak csehekkel). Őket egy, a csehszlovák kormány által delegált szerv, a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság győzhette meg a rendelkezésére álló három hónap alatt a Csehszlovákiába költözésről - ehhez az egyezmény biztosította a feltételeket.

A szerződés szerint az így jelentkező, névjegyzékbe vett személyek számával megegyező, állampolgárságától megfosztott magyart állt jogában a csehszlovák kormánynak Magyarországra áttelepítenie. Ez számtanilag paritást jelentett, de míg a magyarországi szlovákok önkéntes alapon költözhettek, addig az egyezmény és a törvény „telepíttetnek át” szavai mögött a kényszertelepítés állt. A diszparitást tehát a szülőföldhöz és szabad lakhelyválasztáshoz való jog elvétele és az önkéntesség közötti különbség adta. A szlovákiai magyarság 1945-ös meghurcolása, és szinte teljes jogfosztása után ez a különbség nem volt meglepő.

A kölcsönösség jegyében mindkét állam biztosította a közlekedési körülményeket és a területére érkezett új lakosoknak azonnal megadta a magyar- illetve a csehszlovák állampolgárságot. Az áttelepülők az egyezmény szerint „kártérítést” kaptak a küldő államtól ingatlanvagyonukért (de csak 50 hektárig), míg ingóságaikat vám -és illetékmentesen magukkal vihették. A küldő államok kötelezték magukat a kitelepülők esetleges adóhátralékainak elengedédésre is.

A kölcsönösség elvét az is sértette, hogy a magyar fél eleve „deficittel” indult: az I. bécsi döntést követően a visszatért területre költöző magyar nemzetiségűeket, akiket már 1945-ben kitoloncoltak, nem számolták bele a lakosságcserébe. Ez volt a fentebb említett 36 ezer ember.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Beneš és Churchill a második világháború alatt Angliában (kép forrása: Pinterest)Vladimir Clementis (kép forrása: Wikimedia Commons)Kép forrása: magyarnemzet.huKép forrása: deltakn.sk
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár