Nellie Bly elmebetegnek adta ki magát, hogy leleplezze a borzalmas intézetet

2018. október 12. 09:59 Balázs-Piri Krisztina

A washingtoni Hírmúzeum, a híres Newseum önálló tablót szentelt neki: neve első helyen szerepel azok között, akik új fejezetet nyitottak az oknyomozó újságírásban. Hogy mindezt nőként érte el, ma már nem hangzik olyan hihetetlenül, de nem árt emlékeztetni rá: Nellie Bly a XIX. században élt, amikor a szüfrazsettek még választójogért harcoltak.

Korábban

Vajon írógépen írt már, mint Mark Twain, aki 1873-ban kapta az egyik első tesztpéldányt a Remington-gyártól? Vagy még tollal körmölte riportjait? Akár így, akár úgy történt, teljesítményének nagyságát senki sem vitatja. Módszerének etikusságáról azonban mind a mai napig vitáznak, annak ellenére, hogy szép számmal akadtak követői a XX. században is. Például a német Günter Wallraff, akinek bevallottan Bly volt a példaképe, és aki hol török vendégmunkásnak, hol hajléktalan alkoholistának adta ki magát, és az így szerzett szomorú tapasztalataival sokkolta a közvéleményt. Nos, e módszert a szép, fiatal nő, Nellie Bly találta ki, aki elmebetegnek tettetve magát jutott be egy borzalmas hírű gyógyintézetbe. Leleplező riportja, ami után az intézményben kénytelenek voltak javítani a betegek helyzetén, megadja a választ az etikai dilemmákra is. Ha csak így lehet jobbítani a legelesettebbek sorsát, ugyan kinek lehet ellenvetése e módszer ellen…?!

Bár első írását, egy olvasói levelet „Kis árva lányként” szignálta, az 1864. május 5-én született Elisabeth Jane Cochrannak volt családja. Pennsylvaniában, Cochran’s Millsben, a mai South Park Townshipben éltek, és a krónikák feljegyezték, hogy a család „Pinkynek” becézte a rózsaszínű ruhákért rajongó kislányt, aki talán a jövőjét is rózsaszínben remélte látni. Apja egyszerű munkásként kezdte, aztán sikeres vállalkozó lett, aki megvásárolta az üzeme és a háza körüli földeket, és olyan gazdag lett, hogy a városkát is róla nevezték el Cochran’s Millsnek. Ám korán, végrendelet nélkül halt meg, a család szűkös anyagi viszonyok közé került, és az édesanya új, brutális házastársa csak rontott a helyzetükön; a család végül 1880-ban Pittsburghben kötött ki. Elisabeth kezébe ekkoriban kerülhetett rendszeresen újság, és a Pittsburgh Dispatch egyik cikke alaposan fel is bosszantotta. A cikk írója – a XIX. század végén nem szokatlan módon – arról írt, milyen nevetségesek is azok a nők, akik a gyerekszülésen és -nevelésen túl önálló karrierre vágynak ahelyett, hogy a háztartásukkal foglalatoskodnának. Elisabeth azonnal tollat ragadott, és a „Kis árva lány” jeligével írt olvasói levelében alaposan lehordta a szerzőt. A főszerkesztőnek annyira megtetszett a bátor, szókimondó írás, hogy felhívást tett közre: „Kis árva lány, jelentkezz!” A kis árva lány pedig jelentkezett, és bár nem tudjuk, hogy a főszerkesztő miért sejtett férfit e jelige mögött, mindenesetre Elisabeth női volta igencsak meglepte, és először nem is akarta alkalmazni a lányt. Ám végül mégis megegyeztek, és Elisabeth ekkor vette fel a népszerű zeneszerző, Stephen Foster egyik dala nyomán a cserfes szolgáló, Nellie Bly nevét.

Balázs-Piri Krisztina teljes cikke a Múlt-kor történelmi magazin 2018. ősz számában olvasható.