2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nagy Sándortól Polgár Juditig: kilenc ember, aki már kamaszként világraszóló teljesítményt nyújtott

2021. szeptember 29. 09:13 Múlt-kor

Srínivásza Rámánudzsan (1887–1920)

A történelem egyik legjobb képességű matematikusa, az indiai Madrászban (ma Csennai) nevelkedő Rámánudzsan kivételes tehetsége már korán megmutatkozott.

Gyermekként az anyja által a házukba bérlőként befogadott diákok tanították matematikára, ez pedig egy életre meghatározta érdeklődését.

Iskolásként már valósággal falta a matematikai témájú könyveket, dolgozatait hihetetlenül rövid idő alatt fejezte be, és a tanulmányi versenyeken is minden díjat megnyert. A számok természetét elemző írása már az Indiát kormányzó brit hatóságok figyelmét is felkeltette.

Amikor először meghívták, hogy tanuljon tovább Cambridge-ben, nemet mondott, mert vallási okokból nem akarta elhagyni Indiát.

1914-ben azonban végül rászánta magát a külföldi tanulmányokra, és beiratkozott a cambridge-i egyetemhez tartozó Trinity College-ba.

Bár számos számelméleti felfedezése korábbi matematikusok műveiből már ismert volt Európában, ezek mellett rengeteg olyan megállapítással állt elő, amelyeket addig senkinek sem sikerült bizonyítania.

Rámánudzsan azonban könnyűszerrel alátámasztotta gondolatait, amivel nem csupán a Trinity első tanulmányi dicséretben részesített indiai hallgatója lett, de a Royal Society (a brit tudományos akadémia) tagjává is választották. Neve méltatlanul kevéssé ismert a matematika berkein kívül.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Domenico Maria Canuti (1625–1684): Nagy Sándor és BukephaloszA gyermek MozartJeanne d'Arc egy középkori kézirat iniciáléjánFanny Mendelssohn 1842-benFelix Mendelssohn 1846-banIfj. William Pitt 1783-banSrínivásza RámánudzsanPolgár Judit 2008-ban (kép forrása: Wikimedia Commons / Stefan64 / CC-BY-SA-4.0)Tracy Austin 2009-benMary Shelley
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár