2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mit keresett a Vörös Hadsereg Dániában 1946 tavaszáig?

2020. március 10. 15:25 Múlt-kor

Egyezkedés és megoldás

Júliusban Christmas Møller dán külügyminiszter felvetette, hogy Bornholm sorsát kössék a Dánia más részeiből történő brit csapatkivonáshoz. Egy hónappal később, amikor Ernest Bevin brit külügyminiszterrel találkozott, felhozta a Feröer-szigeteken még 1940-ben létrehozott brit támaszpont ügyét is.

A britek nem sokkal Dánia német lerohanása után szállták meg a Norvégiától nyugatra található, Dániához tartozó szigeteket, egy hónappal később pedig a szintén Dánia által birtokolt Izlandra is brit csapatok érkeztek egy esetleges német invázió megelőzésére (őket később amerikaiak váltották fel).

A briteknek a világháború után is fontos volt e szigetek, valamint a közeli Norvégia politikai és diplomáciai orientációjának kérdése, így nem akarták túl hamar elengedni az itt létrehozott támaszpontjaikat.

Amerikai részről hasonló fontossággal bírt Grönland kérdése: 1945 októberében Dánia washingtoni nagykövete, Henrik Kauffmann felvetette az amerikaiaknak, hogy a Bornholmon létrejövő szovjet támaszpontokat itt ellensúlyozzák amerikai bázisokkal.

Kaufmann már 1941 áprilisában, miközben hazáját a németek vonták ellenőrzésük alá, igyekezett amerikai védelem alá helyezni Grönlandot, amiért árulónak bélyegezték. A vita kapcsán elnyerte a „Grönland királya” gúnynevet.

Végső soron a pragmatizmus és a reálpolitika győzedelmeskedett Bornholm kérdésében. Sztálin elfogadta az észak-atlanti térség brit-amerikai befolyási övezetté válását, cserébe a Szovjetunió újból bekebelezhette a balti államokat.

A szovjet csapatok 1946. április 5-ével bezárólag békésen elhagyták Bornholmot, azzal a kikötéssel, hogy a továbbiakban bármiféle külföldi csapatok a szigeten való feltűnését a Szovjetunió hadüzenetnek fogja tekinteni.

A megegyezés részeként a skandináv és a balti államok között elhelyezkedő Finnország „különleges státuszt” élvezett. Svédország saját elhatározásból továbbra is semleges maradt, Norvégia és Dánia pedig az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete, azaz a NATO alapító tagjaivá váltak 1949-ben.

A fent említett szovjet álláspont ezt követően is érvényben maradt, azonban a dán csapatok jelenlétét még eltűrték a szigeten.

Bornholm rövid életű szovjet megszállása a háborús opportunizmus tökéletes példájának tekinthető. A sziget 1945 májusának „versenyhelyzete” közepette került a Vörös Hadsereg kezére, és az 1946-os év diplomáciai manőverezéseinek köszönhetően került feladásra, miközben Európa keleti felére kíméletlenül leereszkedett a vasfüggöny.

A háború előtt és alatt több tízmillió embert veszítő Szovjetunió a győzelmi pompa ellenére katonailag kimerült. A Japán elleni háború pedig, amelyre Sztálin az 1943-as teheráni konferencián kötelezte el magát, csak 1945 szeptemberében ért véget.

A legfontosabb célkitűzés ebben az időszakban már a szovjet uralom megszilárdítása volt azon területek felett, ahol ez lehetséges volt – Bornholm nem tartozott ezek közé.

A stratégiai fontosságú sziget állandó megszállásához és megerősítéséhez szükséges erőt kifizetődőbb volt a kontinentális Közép-Európától a jövendőbeli Észak-Koreáig terjedő új, összefüggő birodalom megszilárdítására fordítani. E helyzet szerencsés nyerteseként Dánia teljes területe a szovjet befolyási övezeten kívül maradt.

Bornholm a hidegháború folyamán később is a figyelem középpontjába került – Sztálin halálának napján, 1953. március 5-én egy Franciszek Jarecki nevű lengyel pilóta ide repült át a legkorszerűbb szovjet vadászrepülőgéppel, a MiG–15-össel. Később más disszidáló lengyel pilóták is követték a példáját.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Franciszek Jarecki MiG–15bisz típusú vadászrepülője Bornholmon, 1953. március 5. (kép forrása: gp24.pl)Szovjet katonák táncolnak helyi nőkkel egy ünnepségen Bornholmon, 1945. (kép forrása: fishki.net)Szovjet katonák Rønne kikötőjében 1945-ben (kép forrása: waralbum.ru)Szovjet katonák járőröznek egy, az ellenállás karszalagját viselő dán rendőrrel közösen Rønne utcáin (kép forrása: berlingske.dk)A május 9-én partra szálló szovjet kontingensről készült egyetlen ismert kép (kép forrása: roennebyarkiv.com)PPS–41, illetve PPSz–43 géppisztolyokkal felfegyverzett szovjet katonák megérkezése Sandvigbe, a sziget északi csücskében (kép forrása: roennebyarkiv.com)A szovjet csapatok távozására való készülődés, 1946. április 1. (kép forrása: roennebyarkiv.com)Lebombázott épületek Rønnében, 1945. (kép forrása: glucksburg.blogspot.com / Det Kongelige Bibliotek)„Öröm miatt zárva” – a dán ellenállás két fegyverese egy zárva tartó üzlet előtt a felszabadulás napjaiban valahol Dániában (kép forrása: Wikimedia Commons)Frigyes koronaherceg látogatása Bornholmon (kép forrása: glucksburg.blogspot.com / Det Kongelige Bibliotek)A felszabadulást ünneplők Koppenhágában, 1945. május 5. (kép forrása: Wikimedia Commons)Német csapatok lefegyverzése és távozása Dániából az ország déli határánál brit felügyelet mellett, 1945. május (kép forrása: Life Magazine Archives)Lebombázott épületek Rønnében, 1945. (kép forrása: glucksburg.blogspot.com / Det Kongelige Bibliotek)Szovjet díszőrség Bornholmon, 1945. (kép forrása: glucksburg.blogspot.com / Det Kongelige Bibliotek)Gerhard von Kamptz fregattkapitány (kép forrása: Pinterest)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár