2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Milyen ruhákat hordtak a vikingek?

2015. május 8. 08:55

A vikingeket említve általában egy félelmetes kinézetű, borzas hajú vérszomjas harcosra gondolunk, pedig a felfedező, valamint a leleményes politikai érzékkel megáldott kereskedő jelzők mellett a divatbolond is megállná a helyét.

A számtalan, vikingekkel kapcsolatos előítéletek közül az egyik leggyakoribb, hogy a hódító nép tagjai ápolatlanok és koszosak voltak. Ennél nagyobbat azonban akarva sem lehetne tévedni. Rengeteg, régészek által feltárt tisztálkodási eszköz – szemöldökcsipesz, fésű, körömtisztító és fogpiszkáló – árulkodik ennek az ellenkezőjéről, s több krónika is beszámol, hogy a vikingek fésülködtek, gyakran cserélték ruhájukat, minden szombaton lefürödtek (a középkorban ennél gyakrabban csak az arabok mosdottak), s kínosan ügyeltek hajuk és szakálluk állapotára.

A 19. században elterjedt ábrázolásokkal ellentétben természetesen nem hordtak szarvasagancsos sisakot, azonban rajongtak a luxuscikkekért, valamint a színes ruhákért, különösen kedvelték a kék és a vörös színt. Ékszereiket, textíliáikat, s kényelmes, ám változatos ruházatukat az egész világon irigyelve figyelték.

A divat a viking-korban természetesen különbözött attól, ahogyan ma gondolunk rá, vagyis hogy a szekrényünket évente megújítjuk, de Ulla Mannering, a koppenhágai Nemzeti Múzeum szakértője szerint a divat egy bizonyos formája jelen volt az északiak életében. „A vikingeknek trendjeik és különböző öltözködési tendenciáik voltak, amit ma tulajdonképpen divatnak nevezünk. Azonban a viking divat jóval lassabban változott mint a mai, felgyorsult világban. Ez nem azt jelenti, hogy a vikingek az idő múlásával kidobálták régi gönceiket, azonban idővel újabb és újabb színek, díszítések és ruhaköltemények jelentek meg a ruhatáraikban” - magyarázta a kutató.

A viking divatról való tudásunk főként a tehetősebb vikingek sírjaiból való, s el kell ismerni, hogy kevésbé ismerjük a szegényebbek ruházatát, tette hozzá. „Amit mi most divatnak mondunk, az gyakorlatilag a magasabb társadalmi csoport szimbólumai voltak. A szegényebb vikingek ruházatai természetesen nélkülözték a luxustermékeket, ám ugyanolyan változatosak voltak, mint a gazdagabb rétegeké, hiszen őket igyekeztek követni” - mondta Mannering.

A vikingek nem féltek „extravagáns”, drága alapanyagokból készült ruhákat magukra ölteni. A férfi és a női ruházat is merőben eltért egymástól. Egy átlagos viking asszony ruházata vászon alsóruházatból állt, amelyet egy hosszú gyapjúruha, esetleg földig érő szoknya fedett. Gyakran viseltek derékszíjat, a mellkasukon pedig különböző, kagyló alakú fibulákat hordtak. A régészeti leletek tanúsága szerint egyes ruháknak a ma is igen divatos szűk ingujjai voltak.

A férfiak öltözéke másképp nézett ki: alul egy lenvászonból készült inget, felette pedig egy gyapjú felsőt viseltek. A test alsó felére általában rövid vagy hosszú nadrágot, esetleg egy térdig érő pantallót kaptak fel. Köpenyük, illetve a mai kabáthoz hasonló ruhadarabjuk a vállaik egy-egy pontját volt rögzítve.

A Koppenhágai Egyetemen idén februárban tartottak egy divatbemutatót, amelyen viking ruhakölteményeket csodálhattak meg az arra járók:

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár